Metropolitan Művészeti Múzeum

Andraste & Hendi

Azt mondják, a fehérszárnyú angyalok nagyon ritkák, de hogy kettőt együtt látni, ott valami komoly huncutság lehet a dologban. De mégis, ha önálló akciózásra adom a fejemet, ami Ellaelt nem érinti közvetlenül, az ikerhugomon kívül egyedül egy másik fehérszárnyúban mernék megbízni, hiszen ugyanazok a vágyak fűtik, mint engem. A világ jobbá tétele. Andraste pedig olyan lány, aki ebben méltó partnerem. Nem ismerem őt mélyrehatóan, hiszen ő a diplomácia kasztjába tartozik, én meg tudományos vagyok, de ez nem lehet kizáró ok, sőt, a jelen ügynél még nem is baj, hogy ha több szem többet lát alapon legalább ebben különbözünk. Az udvariassági köröket gyorsan lerójuk, így már kezdek is bele a felvezetésbe.
- Pletyka? Te hallottál valamit? – Igyekszem nem elpirulni, nem vagyok túl jó színlelő, és nem akarok már pár nap után lebukni, inkább terelem a beszélgetést másféle irányba. A széles vigyort a magam visszafogott kis mosolyával viszonzon, és hozzáteszem a saját gondolataimat.
- Szeretném, ha tudnád, nem akarok főnökösködni, az nekem úgyse menne. Vegyük úgy, hogy két barát vagyunk, vagy szövetségesek, ahogyan neked jó, rendben? – Mivel a lány a sétára bólintott rá, magamban bosszankodok csak picit, én imádok mindent, ami édes, főleg a barackos-tejszínhabos palacsintát. És ezen a vonalon haladva a durván habos tejeskávét is. Talán majd ha visszatérek az irodába, útközben visszafelé majd beugrok, és veszek elvitelre, aztán elkéjelgek vele csendes magányomban. Az angyali felhőkarcolóban is komoly tekintélyem van, pedig sosem szoktam komolyan szigorúan beszélni senkivel.
- Nos... az utóbbi időben megtanultam egy kicsit jobban bánni az erőmmel, példának okáért már képes vagyok fegyvert is idézni. Tudod, hogy mik történtek Atlantiszon, szeretném, ha mások is a hasznomat látnák. Mit szólnál, ha egy kicsit a saját szakállunkra nyomoznánk a new yorki kívülállók után? – Kérdezek rá, remélve, hogy pozitív lesz a válasza. Észre se veszem, hogy lélegzetvisszafojtva várom, hogy mit mond.

♫ Fight song ♫ ♥ RuhaAngelwings ♥

[ Mission Impossible ]

Andraste & Hendiala

Hamar kiszúrja az érkező, ismerős alakot. Nem is bámészkodik eztán, rögtön feléje indul mosolyogva. Rettentően kíváncsi mi lehet olyan fontos a másiknak? Annyira már ismeri hogy ne teregesse ki a szennyest a magánéletéről, ahhoz megfelelően konzervatív, de ha történetesen el is kotyog valamit erről, utána az esetek többségében harapófogóval sem lehet többet kihúzni belőle. Emiatt gondolja úgy: valami fontosabb, kevésbé magán jellegű dolog miatt kereshette meg. Menet közben megigazítja egy apró mozdulattal a blézere két szélét, aztán teljesen Heindala elé érve megáll.
- Szia!
Ahogy lenni szokott egyből mentegetőzik, erre rántja meg a vállát beszéd közben.
- Ugyan. Miután felhívtál, én elindultam.
Utal arra hogy valószínűleg ő reagált túl gyorsan az eseményre, ahogy lenni szokott. Mert ha valaki megváratja, azzal általában jól ki szokott tolni, de most itt van.
- Aw, kezdjek izgulni? Valami szaftos pletyka kerül terítékre?
Vigyorog széles ívvel az angyalra, aki kávézni invitálta.
- Ráérek, sétáljunk.
A kávézást és a süti evést inkább kihagyná, egészségtelen és felfordul a gyomra tőle. A túl édes, túl habos csodák mindig borsot törnek az orra alá, a kávétól meg olyan lesz, mint egy felbosszantott duracel nyuszi. Mégsem teszi szóvá, tőle beülhetnek ilyen helyekre is, majd feltalálja magát.
- Menjünk! És közben bökd ki végre miről van szó...elemészt a kíváncsiság!
Búgja halk, negédes hangos, cinkos mosollyal adózva Heindala invitálásra. Nem indul meg, ő rá vár, de ha amaz időközben elindul, úgy követni fogja.

Tárgy: Re: Metropolitan Művészeti Múzeum Kedd 23 Feb. 2016 - 20:11

Andraste & Hendi

Nem túlzottan jellemző rám, hogy a nap közepén elhagyom Ellael felhőkarcolóját, ez most olyan ügy, amelyben muszáj lépnem, méghozzá a másik ismert fehérszárnyú angyal segíthet, aki nem a testvérem. Clarion ugyan szintén a diplomácia kasztjába tartozik, ám vele annyira egy húron pendülünk, hogy a családnevünk különbözősége ellenére sem tudnánk letagadni, hogy összetartozunk. Ha egy védelmist kérek, túlzottan katonaként gondolkozik. Nem, Andraste tökéletesen jó lesz. A Central Parkba beszéljük meg, eredetileg csak ebédidőben gondoltam a dolgot, de rá kell ébrednem, hogy angyali társam még semmit nem tud az ügyről, tulajdonképpen még én is csak öncélúan próbálkozom, nem kenyerem a stratégiázás, de hátha majd vele kiegészülve kiötölünk valamit. Bár Ellaelnek nem tartozom beszámolással, hogy hova megyek, lévén tökéletesen ellátom a munkámat. Így a hónom alá csapom a kis kézitáskámat, s már indulnék, amikor Ellael az utolsó pillanatban behivat, és egy néhány perces csókcsata lesz belőle, utána nem győzöm igazgatni a sminkemet. Remélem, hogy a csapatból senki nem gondolja azt, hogy csak a külsőm miatt tart ő, hiszen itt most sokkal többről van szó, ráadásul nem a titkárnője vagyok, hanem a jobbkeze, szinte mindent én intézek a toronyban, de ez most... nem tudom, hogy mit érzek, csak hogy jó vele, így fel sem merült, hogy netán ellenkezzek, mert igenis van benne a szokatlanságon túl valami üdvözítő. Gyorsan megigazítom a rúzsomat is, majd szaladok a lifthez, hogy ne késsek a találkozóról. Bézs szinű kosztümöm igazán illik szőkés tincseimhez, kicsit most meg van bontva a szenvedélyes letámadástól, ezt már nem volt időm renoválni. Meglátom a másik angyalt, emberi külsejében is ismerem, így felé sietve intek oda.
- Jodie! Szia, remélem nem vártál túl régóta. Sétálunk, vagy beülünk valahova egy kávéra? Mennyire érsz rá? – Igaz, hogy ő az alsóbb körökhöz tartozik, rendelkezhetnék felette, ám az emberi életében cégvezető, és nem akarok csak úgy játszani az idejével.

♫ Fight song ♫ ♥ RuhaAngelwings ♥

Tárgy: Re: Metropolitan Művészeti Múzeum Kedd 16 Feb. 2016 - 23:42

[ Mission Impossible ]

Alkotói válságban érte Hendiala telefonja, éppen a következő divatbemutató portfólióján elmélkedett. Semmi egyedi sem jutott az eszébe, kicsit nehéz is mikor már túl vannak az 50. bemutatón. Mindegy is. Mikor megcsörrent a telefon, felvette, a hang bemutatkozott, egyből tudta ki beszél. Fontos dologról lenne szó, egyből felcsigázta a kedélyét, néha szeret minden lébe kanál lenni, a megbízható fajtából. Ha Hendiala-nak valami fontos, akkor az komoly dolog lehet. Talán van benne izgalom, dráma, vagy szerelmi szál..akárhogy is, de legalább nem itt bent poshad az irodában, végeláthatatlan ruha kollekciók képeit bámulva. Majd kifelé menet rásózza a titkárnőre, annak úgy is olyan bizonyítási vágy buzog az ereiben és végül is elég kreatív, megoldja. Ha nem, akkor ezt a bemutatót jól megszívják.
Feláll a székéből, összecsukja a fotóalbumot. A széken van a sötétkék színű blézere, most azt emeli fel a székről és magára húzza. Aztán ismét az asztalhoz fordul, felkapja a paksamétát és a bézs színű retiküljét, majd azzal a lendülettel kiviharzik az irodából.
- Extra sürgős. Holnap legyen az asztalomon, készen!
Teszi a titkárnő elé, aki kínjában csak hebegni habogni tud, értelmes szavakat kinyögni nem. De mielőtt még bármit is mondhatna, a kecses női alak tova libben.
- Szép napot mindenkinek!

Elindult a centrál parkba, azt beszélték itt találkoznak a múzeum környékén, úgyhogy odáig lassú menetben figyel, hátha észreveszi Hendiala-t. Az öltözéke többi darabja: a blézer alatt egy finom anyagú, hosszú ujjú, fehér blúz, szép nagy mintás, barack gombokkal, a blézerhez passzoló és ugyanolyan színű, rövid szoknya, mely nagyjából a térde alá ér, kívül csipke díszíti, színben passzolva a belső kék anyaghoz és az alja hullámos, harisnya, valamint egy sötétkék színű köröm cipő.

Nyitva van, főidény gyanánt mászkálnak itt az emberek fel alá, ő meg izgatottan figyeli az alakokat, már rettentően kíváncsi. A nagy kék szemek mohón ugranak egyik jövevényről a másikra, persze nem olyan feltűnően, éppen hogy megnézi magának mindegyiket. Amint Hendiala felbukkan, el fog indulni felé hogy üdvözölje.

Tárgy: Re: Metropolitan Művészeti Múzeum Hétf. 18 Jan. 2016 - 6:52

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Metropolitan Művészeti Múzeum Pént. 6 Nov. 2015 - 12:00

Met

Nehéz megállnom, hogy ne vágjak oda visszakézből egy éles választ megjegyzésére. Hiszen már ott voltunk, ott az átkozott célegyenesben, csak egy hajszál választott el minket attól, hogy minden reggel ez legyen az első szó, amit meghall és a nap végén az utolsó, amit a fülébe suttogok egy-egy átszeretkezett éjszaka után. Drágám. Ő volt az, aki elutasította ezt a életet velem, engem. Most azonban nem hánytorgatom fel neki újra a dolgot, ha folyton csak vagdalkozunk, és a múltat emlegetjük nem haladunk előre. Nem azért kerestem fel újra, hogy rázúdítsam minden sértettségemet és haragomat. Legalábbis nem csak ezért. Főleg az vezérelt, hogy még mindig kedves nekem, hogy még mindig ő az egyetlen nő, akit hosszútávon magam mellett akarok tudni. Így hát zárva tartom a számat, csupán alig észrevehetőn elmosolyodom megjegyzésére.
- Ahogy az sem, hogy bevalld elmulasztottál valamit.- vigyorodok el. Úgy tűnik mindketten megváltoztunk, vagy Kitanával csak a fáradtság miatti pillanatnyi elmezavar mondat ilyeneket. Nem tudom, őszintén nem, és ez összezavar. Régebben könnyebben, megbízatóbban olvastam benne. Éreztem, tudtam, hogy szüksége van rám, de most azt látom, hogy nélkülem is remekül helytáll az életben, s felvetődik bennem a kérdés, hogy mostanra már én vagyok az egyetlen, akinek szüksége van a másikra kettőnk közül. Nem szokásom zsákbamacskát árulni, így rá is kérdezek arra, ami most leginkább fúrja az oldalamat. Bevallom, nem erre a válaszra számítottam, de le sem tagadhatnám megkönnyebbülésemet, s a boldogságot, amit ezen szavak hallatán érzek. A fenébe is, még mindig olyan könnyedén az ujja köré csavar ez a bestia. Miután meghallom a varázsszót képtelen vagyok uralkodni magamon. Azt sem hagyom, hogy befejezze mondandóját, előre nyúlok, egyik kezemet a tarkója mögé simítom, majd ellentmondást nem tűrően vonom közelebb magamhoz, hogy egy hosszú csókkal pecsételjem le azokat a kívánatos ajkakat egy rövid időre. Túlságosan marcona alak vagyok hozzá, hogy kimondjam, amit ő az imént, hogy még mindig töretlenül szeretem. Régen se ment könnyen, és ez nem változott. Nem vagyok poéta, költő, én katona vagyok, a tettek embere. Így hát nem érdekelnek a megbotránkozó, kíváncsi tekintetek, akkor sem foglalkozok velük, mikor fájó búcsút veszek azoktól a csodás ajkaktól.
Biccentek, s felállok helyemről, hogy kövessem kifelé. Útközben átkarolom a derekát, s miután megállapodtunk egy helyben, hogy megcsodáljuk a tűzijátékot a füléhez hajolok.
- Mit gondolsz, Serylda megharagudna, ha ma éjszakára kitúrnák az ágyadból?- suttogom fülébe a kérdést, bízom benne, hogy tisztán meghallja a rakéták hangos ropogásának ellenére.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: Metropolitan Művészeti Múzeum Szer. 4 Nov. 2015 - 21:28

AMet Gálán

Talán nekem sem ártott, hogy egy kicsit kiszabadultam a nők gyűrűjéből. Meglehet ezért is gyűjtötem az előbb magam köré a védeliseket, az az én világom, nem az állandó édelgés. Bár ha belegondolok, Caryeth is kemény a maga nemében, tehát ez nem attól függ, hogy nő vagy sem az illető. Csupán az ilyen magamutogatós bálok nincsenek túlzottan az ínyemre. Ellael valóban olyan közöttünk, mintha a mérleg nyelve lenne a halandók felé, hiszen lágy, figyelmes, amilyennek egy empatikus vezetőnek lennie kell. Úgy gondolom, hogy sokszor ő fogja a póráz végét vissza, ha nayon eldurvulnának a dolgok.
- Tudom Alexander, kiismerhető vagyok.. Viszont a brokkoli... Ha meg akarsz ölni, akkor ezzel próbálkozol, fúj... – Szívom be az ajkamat, és amolyan csődörösen fújtatok kifelé. Tudom, hogy valóban csak viccel, mint két öreg barát úgy tartjuk meg a fiatalos lendületet, amelynek része kell, hogy legyen, hogy húzzuk egymás agyát. És ehhez hozzá tartozik, hogy olykor ütköztessük a véleményünket is. Miután tudom, hogy meghalnánk a másikért, teljesen jogos, ha megosztjuk egymással az ilyen komolykodó, valójában vicces elképzeléseket.
- Értékelni? Nem elég neked annyi nő így is? Az eszem megáll.. – Felelem sötét mosollyal, túlzottan nem szoktam magamat elragadtatni, hiszen pontosan tudjuk, hogy milyen az, amikor egy tűzelementál úgy igazából kifejezi az érzelmeit. Mint a vulkánkitörés. A falnak támaszkodva karbafonom a kezemet, szándékosan nem nézek most a nők irányába, hiszen az ótünde mellett ott van Clarion is. Viszont a nevelt lányom távozik, köszönés nélkül, alaposan felhúzta az orrát, amiért kihagytam a védelmis kupaktanácsból. Hát sajnálom, ezzel most tényleg nem tudok mit kezdeni, így éreztem helyesnek. Elbúcsúzom végül Ellaeltől, és életem talán legnehezebb döntéseként kell elindulnom Clarion felé. Hihetetlen, hogy a zöldszemű angyallány milyen dilemmák elé kényszerít, holott milliók életét érintő háborúkat is vívtam már. Ellene viszont nincsen esélyem. Végül mégis megállok az asztaluknál, körbehordozva a tekintetemet, szótlanul köszönök mindenkinél, és végül kipréselem magamból a kérdést, s igyekszem nem olyan fejet vágni hozzá, mintha éppen most tépnék ki a lábamat minimum. Nem arról van szó, hogy nem akarok vele lenni, hát hogyne akarnék. Csak éppen kifejezni, hogy valaki fontos nekem... Egyátalán mi értelme a kötődésnek? Már milliószor elátkoztam magamat, hogy bennem is teret nyert ez az érzés, amelyről azt gondolom, hogy talán ostobaság. Nem tudom, hogy Clarion emberi kísérője milyen szinten van itt, randiznak, vagy sem, bárhogyan is legyen, legalább magamban letudom a dolgot, aztán vélhetően évszázadokig megint semmi. Hiszen úgysem lenne értelme. Nem is szólalok már meg, csupán a parkettre kísérem a lányt, a derekára illesztem az egyik kezemet, a másikkal az övéért nyúlok, és belekezdünk a táncba. Utána viszont nem várom meg a tüzijátékot. Csupán egy köszönömöt rebegek, majd sarkonfordulva elhagyom nem csak a termet, még az épületet is.

//Köszönöm szépen mindenkinek a játékot, és a szuper rendezést Kit-Kat *.*//

♫ Don’t try so hard ♫ ✣ Aktuális viselet ✣ ©

Tárgy: Re: Metropolitan Művészeti Múzeum Vas. 1 Nov. 2015 - 8:01

Met gála

Hendiala & Ellael

Kettesben

*Hosszú idő telt el az Eldoriennel való beszélgetés és Hendiala megtalálása között, túl sok kötelező kört róttam le ami fárasztó volt, a végén m ár azt hittem az arcom úgy marad a sok kényszeres mosolygástól és én leszek Gotham Jokere, csak kevesebb sminkkel. Hendialához úgy indultam, hogy megváltás lesz számomra, egyfajta kellemes ringatózás a békés tenger habjai között, de mire mellé értem már megmagyarázhatatlan indulatok forrongtak bennem az őt táncra kérő férfit látva. tudtam, hogy nem jó ez így, az a tűz ami az érzelmeimet táplálja fel fog emészteni, nem maradhatok a közelében, mégis vonzott magához mint bogarakat a lámpa fénye. Nem érdekelt ha belepusztulok a pillanatnyi boldogságba, csak magam mellett akartam tudni. A gála utáni párizsi út távol tartja tőlem, noha nem ez a gondolat vezetett arra, hogy őt is elküldjem helyettesemként. Mindez pusztán ésszerű, tudatos döntés volt a részemről, elsősorban az üzleti részét szem előtt tartva. Ám azzal is tisztában voltam, hogy ez majd egyfajta próbatétel is lesz a számomra, kiderül mennyire visel meg a távolléte, mennyire fog hiányozni, hogyan élem meg azt, hogy nincs minden nap mellettem, nem vár esténként az irodában a tengernyi aláírnivalóval. Ha csak egy kicsit is jobban viselem mint várom, akkor el tudom engedni és mindkettőnk számára, de legfőképpen Hendialának ez lenne a legjobb. Ám jelenleg éppen hogy a másik irányba rohanok azzal a felismeréssel, miszerint meg tudnám fojtani azt a pasast aki szemtelen vágyakozással tekint rá és kicsit többet a dekoltázsára mint a szemeibe. már csak Hendialára tudok gondolni, a bál többi vendége nem érdekel, sem Eldorien tánca Clarionnal, sem Konoé Jeremyvel ami végül is csak létrejött. Valahol az elmém egy távoli zugában ott kuporog az elhatározás, hogy a tűzijáték után felkeresem Kitanát, természetesen Hendialával az oldalamon, és gratulálok neki a remek szervezésért, megköszönöm a meghívást és csak utána távozom életem két legfontosabb hölgyével. Ez a terv, együtt jöttünk és természetesen együtt is távozunk, hacsak valamelyik hölgy nem dönt másként.
Amikor az angyalomhoz hajolok ő csak tovább csökkenti a kettőnk közötti távolságot, orromba kúszik az illata, közeli emlékeket idézve fel bennem. Észre sem veszem ahogy az engedéllyel rendelkező fotósok vakuinak villanásai hirtelen megszaporodnak, de nem is érdekel. Eddig is kimagyaráztam mindent, ezek után sem lesz nehezebb. Lopva sóhajtok Hendiala szavaira, nem mondhatom el neki, hogy ellentétben a kijelentésével igenis hozzá vagyok kötve, több szinten is. Szerencse, hogy egy könnyed kis poénnal üti el a komolyságát amire én is nevetve tudok válaszolni.*
-Olykor elengedsz? Megköszönöm a nagylelkűségedet.
*A kérdése meglep, Hendiala mindig is imádta a tűzijátékot, gyerekes rajongással volt oda érte, most azonban kihagyná?* -Kihagynád a tűzijátékot? Ám legyen, ahogy szeretnéd, csak Kono-t ne hagyjuk itt majd a végén. De úgy gondolom, séta közben is láthatjuk majd, nem maradsz le róla.
*Nemet kellett volna mondanom, nem maradhatok most vele kettesben, mégis megteszem. Bolond vagyok, bolondabb mint amilyennek Eldorien beállít, de nem tudok ellentmondani Hendialának amikor így néz rám mint most. A karomat nyújtom és kikísérem némi vakuvillogás közepette a teremből.

Megadom azt amire Hendiala vágyik, legalábbis a magam akaratának és terveinek keretein belül, hosszú sétára viszem, ahogy mondtam nem maradunk le a tűzijátékról sem, később pedig megkeressük Kono-t, hogy a bál végeztével hazafuvarozzam életem hölgyeit. Sikerül visszaszorítani magamban a késztetést, hogy jobban átöleljem Hendialát, a továbbiakban sikerül elkerülnünk a fotósokat is, csupán akkor kapnak rajta amikor már Kono-val együtt felkeressük Kitanát és megköszönjük neki mindazt a fáradozást amit a szervezéssel töltött, biztosítom róla, hogy remek munkát végzett, majd hármasban elhagyjuk a bál helyszínét. *

//Köszönöm a játékot, remek volt az egész, csodásak voltak a felajánlott tárgyak, és még egy nagy köszönet a fáradozásért amivel mindezt összeraktad Kitana. A hölgyeknek szintúgy köszönöm egy nagy puszival, a többieknek pedig akikkel nem sikerült még egy mondat erejéig sem összejönni, is örültem, remélhetőleg ez a következő nagy játékban változni fog. //
angyal

Rivaldafényben

Az az érdekes, hogy amilyen keveset vagyok Clarionnal, mégis olyannyira egymásra vagyunk hangolódva, mint ikrek. Ha egy kicsit kevésbé figyelnénk a látszatra, a végén még egymás mondatait fejeznénk be. Így csak hevesen bólogatok a szavaira, amikor válaszol az ótünde kérdésére.
- Persze Vittoria. Részemről köszönöm a meghívást, szívesen elfogadom. Ahogyan Bianca is mondja, jobb a csajos, ahogy te ajánlottad. A férfiak majd kitalálnak másféle programot. – Kicsit olyan, mintha valami lánybúcsúztatót rendeznénk, holott erről szó sincsen, legalábbis én még nem vagyok megkérve, és biztosan érezném, hogy ha az ikrem úgy rezdülne, hogy valaki egy életre be akarná kötni a fejét. Nálunk teljesen máshogyan működik a házasság, hiszen ha csak az emberi alakunk köteleződik el, az nem jelent semmit, mert a megújulásnál egyszerűen ledobhatjuk magunkról e terhet. Ám ha egy másik mítikussal házasodunk az ősi szertartás szerint, az teljesen más, szép, örökkévalóságnak szóló dolog. Kétlem, hogy Myärn éppen ilyesmiben gondolkozna, amennyire ismerem, hallottam róla, elég vadóc nő hírében áll. Vagy nem kéne adnom a hírekre? Végtére is, ha így érzi jól magát. Ellenben hiába marasztalnám, az ótünde végül távozik, kedves mosollyal köszönök el tőle, és miután megettem a desszertemet, ideje, hogy keressek magamnak egy főételt a Kitana által felsoroltak közül. Kedves sárkány szervezőnk éppen egy Azriellel tűnt el a balfenének, így magam elé húzom a tányéromat, és már épp ott tartok, hogy felemelem a kezemet, hogy rendeljem a főfogást, amikor intésemet egy arra járó gentleman érti félre, és bátorságot öntve ezzel magába, felkér. Nem ugyanaz, mint az előbb, de hát ki számolja? Felemelkedve bólintok, és a kezemet nyújtva indulnék az asztal mögül, búcsúzom Clariontól és Konoéktól is, lassan ideje lesz megkeresnem Ellaelt is. Aki ezúttal is előttem jár gondolatban, mert széles mosollyal fogadom az érintését, és sajnálkozó mosollyal húzom vissza a kezemet a kérőtől.
- Hopp, valóban, elnézést, talán majd máskor. – Az illető motyog valamit, ezúttal nem tud érdekelni. Végtére is azért jöttem, hogy angyali főnökömmel legyek, amibe talán olykor belefér mással egy tánc, vagy egy kis csajos fórum, ám most ismét arra vágyom, hogy együtt legyünk. Hozzám hajol, én pedig ösztönösen bújok, mintha nem számítanak, hogy hányan láthatnak minket a tömegben.
- Miket beszélsz? Nem vagy hozzám kötve... nagyon. Olykor elmehetsz... – Nevetek fel hangtalanul, mintha én lennék a főnök. Olyan aranyos, hogy néhanap azt érezteti velem, hogy ez így is van. A tüzijáték hamarosan megkezdődik, ám úgy vélem, ez már eleve a gála vége, és nem kéne a tömeggel együtt elindulni. Most én hajolok közelebb, hogy visszasuttogjak. – Nem megyünk inkább egy kis... esti sétára? Mit szólsz? – Kérdezek rá égszínkék szemeimmel. Ha nem, hát akkor marad a tüzijáték. Volt már rá példa nem is egyszer, hogy vétózott, most is minden joga megvan hozzá.

♫ If only ♫ ♥ RuhaJust a dream ♥

MET 2015

Egy jégkirálynőtől nem is várhatjuk el, hogy elolvadjon - fut át fejemen a gondolat, és azonnal ki is ráz a hideg saját aljasságomtól, még ha csak gondolat volt is, és nem mondtam ki hangosan. Nem is tudom, mi ütött belém, de ahogy Aalyenára és passzív-agresszív, néma támadására gondolok, amit a terem ellen intéz, mégsem lehetek olyan meglepett. Ha engem sikerül így összezavarnia és felkorbácsolnia pusztán azzal, hogy rádöbbentett, nem miattam ilyen incselkedő, hanem pénzt akar behajtani, és még csak nem is tőlem... Nos, el sem tudom képzelni, hogy akkor szerencsétlen halandó férfiak hogyan képesek megállni, hogy ne kezdjék el egymás torkát tépni itt és most egy "egyszerű" nő kegyeiért. Akaratlanul is eszembe jut Heléna és a trójai háború esete. Sokat sejtető mosolya minden tekintetet az ajkaira vonz, köztük az enyémet is, és bár igenis ejtett egy kis vágást az önérzetemen, én legalább rájöttem erre, és csábítására már egy inkább vidám, mint kéjsóvár mosollyal válaszolok. Ó, igen. Belemegyek a játékba, mert vonz az újdonság ereje. Nem vagyok az a típus, aki után nyíltan elalélnek a nők, én épp az ellenkezőjét szoktam kiváltani a másik nemből, mint Aalyena: csendes jelzéseket, diszkrét ajánlatokat, amik a maguk módján épp olyan nyíltak és gátlástalanok, mint a gála férfiainak nyálfolyama. Csak hogy én azokat ugyanolyan diszkréten és csendesen, mások megtiprása nélkül szoktam visszautasítani, hiszen azok többnyire a pénzemről és a nevemről szólnak, nem a testi adottságaimnak akarnak vele bókolni, amit nem találok sértőnek. Aalyena viszont kétlem, hogy hozzászokott volna ahhoz, hogy észrevétlen maradjon, vagy hogy ne bántson másokat az ostobaságuk miatt. Ő meg én... Belegondolva nem is találhattam volna a mai este folyamán olyan partnert, akivel messzebb állnánk egymástól bármilyen spektrumon. Akkor mégis miért ülünk most ilyen közel egymáshoz, hogy keveredtünk bele ebbe az aljas, ugyanakkor nemes, és valamilyen szinten kétségkívül szórakoztató szövetségbe? Ő vett rá engem, ő szemelt ki, hogy asszisztáljak, vagy azért jött elő ezzel, mert véletlenül mellé sodródtam, és ötletet adtam? Miért mentem bele? Miért hitte, hogy belemegyek?
Mindegy is, mert már itt vagyunk. Nem mondom, hogy szívesen, csak biccentek, észrevétlenül, ahogy a rá vetett érdeklődő és kérdő tekintetem is észrevétlen, még számára is. Magam sem tudom, mit kérdezek vele, a székek azonban hamar feltelnek, ha nem siet, és nem a számára megfelelő alanyokkal, ezért nem habozik kiosztani az utasítást. Nem szoktam meg ezt. Nem mások utasítását, hanem azt, hogy így ilyen feladatokat osszanak rám. Van benne valami izgalmas, valami tagadhatatlanul romlott, ugyanakkor sötét élvezetettel jön rá az ember, hogy ezt a romlottságot olyanok torkán dugjuk le, akik falánkságuk közben észre sem veszik, mit falnak fel. Talán megérdemlik, de kissé ijesztő a gondolat, hogy bárki áldozatául eshet egy ilyen támadásnak, ha rosszkor van rossz helyen. Még az is meglehet, hogy valamelyik alacsonyabb rangú körtag, vagy akár többen is, szintén Aalyenát lesik, és ugyanúgy beleesnek majd a csapdába. Mindenki, akit vonz a szép és a buja, most veszélybe került; az lehet a szerencsém, hogy utóbbira kevésbé vagyok fogékony, a talányokra viszont annál inkább. És mi más lenne az angyal, mint egy rejtvény? Hiszen még mindig nem értem, hogy angyalként, ráadásul ilyen magas rangban miért érzi dolgának a pénz ilyesfajta kifacsarását másból, és miért van az, hogy meg sem próbál nem kihívóan viselkedni, holott egyértelműen látszik, hogy mindebben bőven van rájátszás is. Feltéve persze, ha nem ködösíti el az ember tekintetét a mély dekoltázs és a formás idomok kiemelése.
Persze nem marad hatástalan a játék, mi több, távozásakor ismét alattomosan körbevenne engem is a rivalizációra ösztönző vörös köd, de van mivel elhessegetnem magamtól. Magamra hagy az asztalnál, de nem nézek utána, inkább az utasításnak megfelelően előveszem a csekkfüzetet, és merengve ütögetem a papírhoz a toll végét, ekkor leül elém az első piperkőc. Csak a pillantásom emelem fel, utána pedig, mintha jelenlétével ösztönzőleg hatott volna, elkezdem írni a számokat a füzet lapjára. Még a végére sem érek, mikor a második bajnok is befut, de miatta már nem is nézek fel. Elégedetten elteszem a tollat, és várom a nőt, aki bizalmasan suttogott a fülembe, mielőtt nekiálltam volna csekket írni. A harmadik úriember is befut, mindössze pár másdperccel Aalyena előtt. Talán biztosra ment, és nem akart leülni, amíg nem tudja, hogy a nő visszajön. Ravasz. Hogy az emberek mit meg nem tesznek pusztán testi vágyból... Habár ezt nem róhatom fel nekik, magunk közt is akadnak ilyenek.
Az angyal leül mellém, érintése nyomán libabőrös lesz a karom, és testének minden rezdülését érezni vélem, ahogy hozzám fordul. Úgy játszik vele, mint egy hegedűművész a hangszerével. Vagy inkább mesterlövész a gyilkos fegyverével. Ámulatba ejtően precíz és ijesztően hatékony. Mindezzel pedig ő is tisztában van, ami a legrémisztőbb az egészben, és még csak nem is titkolja igazán.
Reakcióját valósnak kell éreznem, és valósan kellene rá reagálnom, de egyre csak a kérdőjelek úsznak a szemeim előtt, amiket nem önthetek szavakba, ez pedig sokkal frusztrálóbb számora annál, mint hogy egy tökéletes test fordul felém, és mindössze egy-két centiméter és két réteg ruha választ el tőle. Ezért a kelleténél egy pillanattal talán tovább nézek Aalyenára, aki most már finom kis rúgással indítana útnak. Ám megmakacsolom magam, és szándékosan nézek még rá pár másodpercig néma csendben, a vágy legkisebb jele nélkül, sokkal inkább merengve, mint aki egy kirakóst próbál úgy összerakni, hogy nem érhet hozzá.
De aztán felállok, és útnak indulok.
A legtöbben épp esznek vagy táncolnak, nem sokan vannak a csekket gyűjtő kis doboz körül, de hamarosan társaságom is akad. Az első áldozat horogra akadt, és bár nem áldoztam keveset az ügyre, egészen biztos vagyok benne, hogy a férfi igen sokat veszített ezen a versenyen. Odébb is állok, hogy ne legyek eleven akadálya Aalyena mesterkedésének, és onnan figyelem, ahogy a második is sietve megszabadul a csekkjétől. Alig tudom megállni, hogy ne mosolyogjak, de amikor a harmadik szinte dühösen masírozik a csekkgyűjtőhöz, kénytelen vagyok elfordulni, nehogy kitörjön belőlem valami nevetésféle. Csak nem pisztolyt fogtak a fejéhez? Habár, ma este semmi sem kizárt.
Aalyena hangja fordít vissza. Szinte sugárzik, elégedettsége egyértelmű, ez pedig engem is feldob egy kicsit.
- Örülök, hogy nem kellett csalódnia az emberek nagylelkűségében - nézek rá sokatmondón, leplezetlen, bár visszafogott vidámsággal.
- Most, hogy távozik, a szép részének hivatalosan is vége - válaszolok félhangosan, erősen sajnálkozva, miközben merészen keze után nyúlok, és csókot lehelek rá, hogy a három férfi is tanúja legyen a túlzó gesztusnak, de tekintetemmel mást mondok. "Szép volt, és köszönöm." Hogy mit? Nem tudom. Talán azt, hogy ez az este végre tartogatott meglepetést.
Természetesen a kelleténél egy pillanatnál sem tartom tovább a kezemben az övét, de befejezésnek mindenképp hatásos volt. Ahogy távozik, elkattan még pár fényképezőgép. Valamelyik gazdasági szennylap címlapján, vagy első oldalain valószínűleg szerepel majd egy rövidke, szaftos és végletekig ostoba cikk bimbódzó románcunkról, vagy Miss Wallendorf praktikáiról, és a kikosarazott, kisemmizett áldozatokról is.
Alakját figyelem, ahogy kisétál és beül a limuzinjába, de távozásával az én kedvem egy része is elmegy attól, hogy még sokáig maradjak.
A tűzijátékot még megvárom, és jól teszem, mert csodálatos, de társaság híján veszít a fényéből, ami meglepetésként ér. Utána még megkeresem Kitanát a tömegben, hogy személyesen is köszönetet mondjak az estéért és a nyereményért, valamint hogy meginvitáljam egy vacsorára az ő egykori kastélyába, de ezt követően azonnal kéretem a kocsim, és útnak indulok haza. Az út pedig csendesebb és unalmasabb, mint bármikor az utóbbi időben.

♫ there's an energy ♫ • ©

MET 2015

Mosolyát nyugodt mosollyal viszonzom.
- Mr. Mora, nem félek az elolvadástól – válaszolom neki a mosolyhoz mérten túl határozottan. Talán megsértettem férfias önérzetében… Talán… Biztos. De nem bánom, és megtenném újra, hogyha ezzel rávehetek gazdag embereket az adományozásra. Szavaim többértelműek, de biztos vagyok abban, hogy érti őket teljesen. A nyilvánvaló jelentésükön túl utalnak rám is. Mert vak lennék, hogyha nem ismerném el, hogy én vagyok a Jégkirálynő a kasztokon belül. Mindannyian tiszteletteljesen viselkedünk, egyesen még nemesen is. De mégis, a legtöbb felső körös lény kedves, szerethető. Na, én aztán nagyon nem. Velem nem lehet egyetlen szót sem váltani a munkán kívül, mosolyogni is többet láthattak a mai estén, mint eddig összesen… Szóval csak tudom. Én tudom és értem, így hiszem, hogy Vyvegar is így van ezzel.
Ugyan kéreti magát, vagy még fontolgatja a dolgot, végül segít nekem.
- Köszönöm – felelem hálásan. Tényleg, miért is őt választottam? Miért kezdtem bele ebbe az egészbe? Miért kezdtem el vele flörtölni? Csak a férfiak és az adományok miatt… Szeretném elhinni. Szeretném, ha tényleg így lenne, ha felül tudnék emelkedni ilyen módon. De mégis, ő jött oda hozzám, miközben szent meggyőződésem volt, hogy egész este mindenki el fog kerülni, mintha mérgező lenne az általam kifújt levegő is. Általában nem vagyok népszerű, és ez így van jól. Legalábbis azok között, akik a munkában ismernek. Nem szeretnek, és minden joguk megvan az utálatra is.
A mellé leülő nő és férje felidegesít, mert ők nem voltak a tervben. Ugyan házasságukban a tűz már régen elaludhatott, nem az vagyok, aki nyíltan csábít el házas férfiakat. Én nyíltan csábítom el azokat, akik látszatra házasok, akiknek nincsen itt a feleségük.
- Mire visszajövök, írj egy csekket. Amennyiről szeretnél. Lényegtelen. Én úgy fogok neki örülni, mintha minimum hat számjegyű lenne – mondom úgy, hogy csak ő hallja, majd felállok az asztaltól. Hat tekintet ugrik azonnal kebleim felé, én pedig nem veszem a fáradtságot arra, hogy a hajamat előre húzzam. – Fel kell töltenünk a székeket – suttogom, miközben visszahajolok a táskámért, panorámát biztosítva elöl és hátul is; utóbbiról a felsliccelés gondoskodik a leginkább.
Végighordozom a tekintetemet a hat férfin, akik tudják, hogy az asztalnál már csak öt üres szék van. Vagyis… Három… A bankár mellé leült két nyugdíjas öregasszony, túlzottan feltupírozott hajukkal, elvéve a lehetőséget. Még három hely, srácok…
A mosdó irányába lejtek, holott valójában semmi dolgom arra. Sminkem nem igényel igazítást, ahogyan semmim sem. Vetek egy elégedett pillantást magamra a tükörben, majd elindulok is vissza a terembe, hátamon nők gyilkos pillantásával. Ribanc. – szól a gúnyos kis hang, mire mosolyoghatnékom lesz. Tudom.
Szemem örömmel csillan fel, amikor meglátom, hogy a három szék gazdára talált. Ugyan így kevesebb férfi van, de… Talán jobb is így. Visszaereszkedem a sárkány mellé; leülés közben karom súrolja öltönyének ujját. Finom, apró dolgok.
Rávillantom mosolyomat a három, velünk szemben ülő férfira, akik igyekeznek nem túl feltűnően bámulni. Amennyiben Vyvegar csak most írná a csekket, látványosan igyekszem átlesni válla felett; hogyha már a kezében lenne, akkor pontosan ugyanilyen módon törekedek az összeg megtekintésére.
Függetlenül attól, hogy egyáltalán sikerül-e valójában megpillantanom azt, szám o-t formál, szemem felcsillan. Tisztelettel, áhítattal nézek Vyvegarra, közelebb húzódom hozzá, egész felsőtestemmel felé fordulok. Közben jobb térdemmel finoman megbököm, és tényleg nagyon remélem, hogy érti a célzást. Hogy most kell elindulnia bedobni a csekket. Hogy nem szabad hamar visszajönnie, csak miután ez a három is utána megy.
Amennyiben Vyvegar távozik, a három férfi felé fordulok könnyed kérdésemmel:
- Önök már bedobták adományaikat? – Kérdésem könnyen, ártatlanul. Elég csak az arcukra nézni, és tudom, hogy bedobták, és hogy mennyire kevés összegről volt szó.
A pont velem szemben ülő kapcsol legelőször, előveszi csekkfüzetét, és jól láthatóan csekket ír húszezer dollárról. Elismerően vonom fel a szemöldökömet, lábam előrenyújtva finoman hozzáérek cipőm orrával az asztal alatt. Szexre éhesen pillant felém, majd hordóhasát behúzva kel fel, és indul el bedobni a csekkét.
A másik két férfi közül a nekem balra lévő vérszemet kap, és „aranyom”, „drágám”, „kismadár” jelzők kíséretében duruzsol nekem félhangosan, én pedig hallgatom, mintha tényleg érdekelne. Nagy érdeklődéssel követem nyomom tollának hegyét; amikor kiírja az ötödik számjegyét, és felemeli azt, kissé elszontyolodva húzódom hátra. Riadtan néz rám, majd öntelt vigyorral fogja magát, és még egy nullát ragaszt az összeg végére. Arcom felvidul, ő pedig ugyancsak elindul, hogy bedobja a csekkét.
A harmadik férfi felé pillantok, aki elgondolkozva figyel.
- Tudja, maga egy kiábrándító nő. Írhatok csekket egy millió dollárról, akkor sem fog velem lefeküdni, ugye? – kérdezi. Hangja egy igazi arrogáns pöcsé, aki nem tisztel magán kívül senki és semmit sem.
- Nem, nem fogok… - szólok lassan, az asztalon lévő kézfejemre pillantva. Tekintete a kezem felé vándorol, amelyben gyönyörű, míves tőr markolata pihen, majd tűnik el.
- Hogy a…? – kezdené, de nem hagyom neki végigmondani.
- A pénzt lehet jóra is használni, hogy az emberek szerethessék az életüket. Remélem, Ön szereti a sajátját, Mister – mondom angyali mosollyal. A férfi homlokán veríték folyik le, és hiába pillant minduntalan a kezemre, az üresen fekszik az asztalon. Felemelem, és tenyerem is megmutatom neki; de már a mozdulattól is hátrébb dől székében. Káromkodva veszi elő csekkfüzetét, majd felém pillant. Alig észrevehetően bólintok, majd lejegyez egy hétszámjegyű összeget. Hú, tényleg nagyon besz*rhatott tőled! – szól elismerően a kis hang.
Ugyan az aljasság netovábbja volt az, amit tettem, biztosra veszem, hogy senkinek sem fog róla beszélni. Úgysem hinne neki senki sem.
Kezembe kapom táskámat, majd felállok, és ellejtek Vyvegar felé, aki a lépcső mellett nem sokkal foglalatoskodik nagy bőszen a… nem tudom mivel, nekem háttal áll, félrehúzódva. A három férfi sorban mér végig engem, majd pillant oda, ahová menni készülök. Az utolsó éppen csekkjét dobja be, majd egy káromkodás után az ajtó felé csörtet; míg az első kettő szeme tüzes villámokat szór felém. Kedves mosollyal pillantok feléjük, majd indulok tovább Vyvegar felé. Menet közben táskámba benyúlva megnyomom az egyik gombot a speciális távirányítóféleségemet, hogy Jungle tudja, jöhet értem a limuzinnal.
- Remélem nem várakoztattam meg – szólok odaérve hozzá. – Köszönöm a segítségét, Mr. Mora, pár perc alatt sikerült csinálnunk pár millió dollár pénzforgalmat – vigyorgok rá ördögien. Nem tudom leleplezni, hogy mennyire örülök annak, hogy ez a három pénzeszsák jóra használta a vagyonát. – További szép estét! – köszönök, majd éppen csak válaszát megvárva indulok is az ajtó felé. Lépteim határozottak, fejemet magasra emelve siklok ki az épületből, ahol biztonsági főnököm már a nyitott limuzinajtónál vár.
- Sikeres este, Asszonyom? – kérdezi érzelemmentes, mély hangján.
- Igen – válaszolom neki, és még el is mosolyom mellé. A néger férfi szája széle megrándul; annyira idegen reakció ez tőle, mint a mosoly tőlem.
- A Starlighthoz! – szólok, miközben rám csukja az ajtót.

Jótékonykodás

A tünde igazán kedves, de tényleg meglep ezzel az invitálással. Nem igazán számítottam rá, hiszen nem mondanám, hogy jó barátnők lennénk. Ismerem, de talán a többiekkel közelebbi kapcsolatot ápol... sejtelmem sincs. No meg végül is attól, hogy valakit még nem ismersz megismerheted idővel és kialakulhat az a viszony, ami előtte nem volt meg, csak meg kell adni neki az esélyt. Ezért nem is kérdés, hogy szívesen veszem a kérést és az evésen is lassítok, nehogy tényleg belefulladjak itt szégyenszemre a vacsorába. Az utolsó falatnál csak zavart mosollyal bólogatok, a végén még tényleg furán jönne ki, ha félrenyelnék itt mindenki előtt, bár biztos vagyok benne, hogy Jeremy pillanatok alatt a segítségemre sietni, hiszen ért hozzá és elég gyorsan kapcsol, nem lenne különösebben nagy gond, de jobb, hogy nem történik ilyesmi.
- Én még nem igazán voltam csaj bulin, de... tényleg rátok bízom. - oh hát nem vagyok én olyan csajbulizós típus, nem vagyok otthon a témában és amúgy is kit vinnék? Ezért is a zavarom, mert nincs éppenséggel olyan férfi, aki mellém szegődne, maximum oda is elráncigálhatnám magammal Jeremy-t, de ő még nem barátkozott meg annyira a mi világunkkal, hogy ennyi mitikus nő közé beeresszem, nem hiszem, hogy különösebben élvezné. - Talán jobb lenne, csak... lányok egymás közt. - teszem végül hozzá és mondom ki a bizonytalan voksot. Persze, ha más nincs hát valamit kitalálok, vagy azt mondom Jeremy az utolsó pillanatban mondta le és sajnos már nem tehettem ellene semmit sem, de szívesen kipróbálnék olyasmit, amit előtte egyébként még sosem, hiszen tényleg nem voltam még csajbulin.
- Oh hát minden nagyon finom volt, a szervezőkisasszony igazán kitett magáért! - jegyzem meg étel témában, bár ez abból is azt hiszem látszik, hogy egyébként elég szépen pusztítottam pedig én magam nem vagyok egy veszélyesen nagyétkű típus. Közben Myarn távozóra fogja, amit sajnálok, kedves nő és... Eldorien is kedveli, biztosan jól meg vannak egymással. Intek egyet, amikor elindul és még egy köszönés is majdnem kicsúszna a számon, de ekkor áll meg Eldorien az asztalunknál, én pedig meglepetten konstatálom, hogy a szavai pont nekem szólnak, még hozzá táncra kér fel... engem... ő? Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék, cseppnyi zavarral köszörülöm meg a torkomat.
- Oh hát hogyne, örömmel! - gyors mozdulattal ürítem ki a poharamat közben pedig legbelül dorgálom magamat, hogy talán túlzottan is sikerült lelkesedni, pedig lehetséges, hogy ez átlátszó és nem kellett volna, magam sem tudom. Közben Ellael is betoppan Hendialát lekérve... már hirtelen fel sem tudom fogni mik történnek itt, pedig rendezni kellene az arcvonásaimat, mert a végén még nagyon átlátszó lesz a dolog. Tehát a lényeg, hogy a mennyiben Eldorien a kezét is nyújtja nekem elfogadom és egy afféle "Szoríts!" pillantást vetem még Jeremyre, mielőtt elindulnék a tánctérre. Hamarosan kezdődik a mesés tűzijáték, de még egy táncra biztosan futja az időnkből. Egy mesés táncra, ami... még mindig nem tudom, hogy miért történik pontosan, de egyébként sem tudok igazán jól kiigazodni a férfin, hiszen legutóbb is mondott olyasmiket, amiket néhol akár félre is értelmezhettem volna, ha nagyon akarok.

♫ So close ♫ • Aktuális viselet • ©

Met Gála

- Egyél csak nyugodtan! - Mosolygok Clarionra, mert hát azért nem volna jó, ha habzsolástól a lány félrenyelne. Akkor aztán magyarázkodhatnék Eldoriennek, még ha a férfi ide is ugrana egy heimlich-fogással. Mondjuk... á, nem.
- Kívülről meseszép, az biztos, de belül még én sem láttam. Mindenesetre rendbe hozatom majd, mire jöttök, mert ugye jön mindenki? - Nézek a többiekre is, s örömmel nyugtázom, hogy minimum Hendiala csatlakozik majd, s invitálására le is ülök.
- Én döntsek? Ám legyen! De legyünk korrektek és igazságosak: vagy mindenki hoz magával egyet az erősebbik nemből, vagy senki sem és akkor tisztán csaj-bulit tartunk. - Ha súgnának nekem a túlvilági szellemek, hogy hamarosan Eldorien kéri fel Clariont és Ellael meg a másik lányt, hát, igazán érdekes buli elébe néznénk, ahol két első körös is jelen lesz. Ellael miatt mondjuk nem aggódok, a férfiból több lazaságot nézek ki, mint Eldorienből. Odapillantok a férfira, s félmososolyba húzódnak ajkaim, mikor hallom a nevetését. Máris kimerítené erre az évtizedre a kajac-limitjét?
- Már ettem köszönöm. A kacsamájra rögtön lecsaptam, annak sosem tudok ellenállni. De jobb, ha többet nem eszek, mert a végén visszavonják a szerződésemet, s felkopik az állam. - Attól azért nem kell félnem, hogy a híres fehérneműket gyártó cég csak úgy felbontaná a friss szerződést, meg nem egy vacsora fog meglátszódni rajtam, pláne holnapután lévő fotózáson Las Vegasban.
Kíváncsian pillantok fel az odalépő Eldorienre, s aztán igyekszek is rögtön másfele nézni. Tudom, mennyire zavarban lehet a férfi, s nem hittem volna, hogy meg is lépi ezt. Pedig most nem is nyaggattam érte annyit. Nocsak, ő is változna? Hendialához fordulnék vissza, hogy vele beszélgessek tovább, de őrá meg Ellael csap le. Micsoda férfi-összeesküvés!
- Akkor a buliról még beszélünk! Gyere te is! - Pillantok Kono-ra, s én is felállok az asztaltól, de nem azért, hogy a tánctér felé menjek, s nem is maradok a környékén, hogy levadásszak valakit. Egy pohár pezsgő társaságában figyelem Eldorien és Clarion táncát, ha a lány igent mondott. Erősen remélem - sőt, ajánlom -, hogy igent mondjon. Szép pár lennének, és úgy vélem, Eldorien tényleg szeretheti. Vajon milyen érzés lehet? Elfordulok, s kicsit körbenézek a múzeumban, felkeresek néhány híresebb művet, kivételesen nemcsak azokat, amelyeknek én voltam a modellje. A tűzijátékot is az egyik ablakból nézem meg, majd úgy döntök, ideje lesz távozni. Kora délelőtt indul a repülőgépem Las Vegasba, s addig még sok a teendőm. A házigazdát épp elfoglaltnak látom, így ha találkozik Kitanával a pillantásunk, akkor csak biccentek felé mosolyogva, amúgy nem zavarom őt meg. Majd mindenképpen küldök egy köszönet-kártyát neki Las Vegasból és majd az egyik interjúmban is röviden méltatni fogom a gálát és a jótékony célt. A fotózáson majd néhány képet a karperecet vagy a diadémot viselve készíttetek el, hogy aztán licitre bocsáthassam az ékszereket és a pénzt én is valami jótékony célra adjam. De ez még odébb van, egyelőre a kabátomat veszem magamhoz, majd a kocsinkba ülök. Majd visszaküldetem ide, Eldoriennek nyilván szüksége lesz rá. Remélem, Clarionnal együtt fogják kicsit használatba venni a hátsó üléseket. Hogy esetleg Eldoriennek szüksége lett volna primusára, ha valami gond lenne? Nem, kicsit sem keltette ezt a benyomást, s így nyugodt szívvel távozok, még ha kissé komoran és fásultan is.

//Köszönöm a játékot! : )//

A fekete az új fekete : ) ©

Met gála

Tiszteletkörök

*Magára hagyom Hendialát, egy kicsit szándékosan, egy kicsit muszájból és egy kicsit féltékenyen. Nem akarom látni ahogy más karjában táncot lejt és minden bizonnyal jól érzi magát. miért is ne tenné? Fiatal, gyönyörű és – sajnos – független nő. Az egy dolog, hogy több száz éves, attól még lehetnek igényei és kell is, hogy legyenek más férfi társaságára, sosem mutattam ki mit érzek iránta, talán nem is venné jó néven, odaadó munkatárs, nélkülözhetetlen és noha a képességei messzemenőkig alkalmassá teszik arra a munkára amivel megbíztam, csak azért van mellettem mert én így akartam. Túl kellene lépnem a makacsságomon, hiszen mindezzel csak magamat gyötröm, de még ez is boldogabbá tesz mintha elengedném és mást tüntetne ki a szépségével és a kedvességével. A többi másra nem is gondolok, bőven elég az is, hogy karnyújtásnyira van tőlem mégis olyan távol mint a Földtől a Mars. voltak terveim a mai estére, mindez azonban a sok apró történéssel mind dugába dől, kénytelen vagyok improvizálni, halasztani és a kötelességeimre figyelni. Az, hogy Hendialával váltjuk egymást az asztalnál nem egészen szándékos de valahol a lelkem mélyén egy kicsit örülök is neki. Talán ez a gála az az alkalom amit mindig is kerültem, amikor el kell engednem és nem kizárólag a hivatalos ügyekben hanem leginkább a magánéletemből. Hagynom kell, hogy a kis angyalom kirepüljön és szárnyaljon szabadon ahogy mindenki másnak megadatott, én csak kényszerű bilincsbe verem azzal, hogy ragaszkodom hozzá. Eldorien üdítő változatosság háborgó lelkemnek, még az üdvözlő mosolyom is könnyedebben megy. Mellé állok, ráfigyelek de közben félszemmel azért a termet is pásztázom, tudat alatt döntöm el, hogy merre indulok ha Eldorientől elköszönök, úgy tűnik amit elterveztem, nagyvonalakban teljesíthető. Hendiala még táncol és mosolyog, róla azonnal elkapom a pillantásom, Kitanát keresem, hiszen minden őszinte dicséretre szüksége van a mai este megszervezéséért, végül Aalyena után kutatok. Egyelőre nem látom őket, így marad a csevegés ami megint eloldalaz némi csipkelődésbe.*
-Nicolas, a te gondolataidban nem nehéz olvasni ha evésről van szó. Csak egyszer próbáld ki a brokkolit, meglátod egy új világ nyílik meg előtted. *Kölcsönös a heccelés, régóta szívjuk egymás vérét, és ritkán van alkalmunk rá, hát mindketten belevetjük magunkat. Clarionról szólva másképp látjuk a helyzetet de ez már csak így van, sosem erőltettem, a döntés az övé volt ám muszáj voltam kiemelni, hogy a képességei és a tudása szerint nem a védelemben van a helye. Néha én is eltévedek Eldorien komoly és csak annak látszó arcai között, most is pár pillanattal később kapcsolok, de ez az idő elég ahhoz, hogy kellőképpen visszavágjak. * -Bianca tudja értékelni a kiválóságot, ezért lázadt ellened. Csak magunk között szólva, megértem amiért engem választott.
*Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy az én nevetésem kicsit szemtelenebb mint Eldoriené, de lássuk be, jobban is értek a poénokhoz mint ő. A januári találkozó miatt nem aggódom, biztos voltam abban, hogy ismét rám testálják ezt a feladatot, a legelső felszólalásom után Eldorien ledobta magáról ezt a kötelességet, Caryeth pedig egy mosollyal kísért legyintéssel kedvesen elhárította, mondván, ez nekem jobban megy, és különben ők is jól szórakoznak. Így sikerült a nyakamba aggatni a bohóc feliratot. A kérdésére elnézek az asztalunk felé, Hendiala már ott ül ismét, a lovagjának nyoma sincs, de láthatóan így is remekül érzi magát. *
-Ahogy elnézem a hölgykoszorú nélkülem is jól szórakozik. Ezek most a hölgypercek.
*Nem vagyok csalódott, mégis ezt mutatom fogalmam sincs miért. Az iménti érzés még bennem van, Jeremy lassan összeszedi a bátorságát, Hendiala pedig jól el van a barátnőivel, vagy épp azzal fog remekül szórakozni aki közeledik felé. Egyértelmű számomra, hogy megint csak el fog kelni egy táncra, ugyanaz a férfi aki már elrabolta őt egyszer, láthatóan rajong érte amit megértek, de nehezen fogadok el. Muszáj kiszellőztetnem a fejem, valami egészen mással kell foglalkoznom, hogy ne is gondoljak arra, az angyalom derekát más öleli majd át. *
-Nem, menj csak, nekem is meg kell tennem valamit, vagyis sok mindent. Kötelező körök.
*Elhúzom a számat, ma este tényleg nem vágytam ilyesmire és nem is terveztem, legfeljebb hagytam volna magam ha néhányan az üzleti élet csúcsáról elkapnának. Most azonban én indulok vadászatra, és ha már benne vagyok, akkor legyen az nyakig. Vállon veregetem Eldorient bátorításképp, jómagam pedig belevetem magam a mocsárba. Jó néhány magas rangú üzletembert keresek fel, akik természetesen a csekély számú, hivatalos engedéllyel rendelkező fotós közelében sündörög, nem túl nagy sikerrel, ám ahogy megjelenek a vakuk villogni kezdenek. Remek, innen sem szabadulok egy ideig. Fél óra múlva már sejtem, hogy ma már nem vacsorázom, legalábbis itt nem, pedig a desszert ígéretesnek tűnt. Csupán a tűzijáték kezdete előtt pár perccel szabadulok és Hendialát keresem meg elsőként, remélve, hogy Konoval együtt van, ám a barátom sehol, Hendialát pedig újabb lovag környékezi meg. Ez már nekem is sok, és meggondolatlanságra ragadtatom magam. Hendiala mellé sodródom, a fickóval szemben és az angyalom derekára fonom a karom.*
-A hölgy már elígérkezett nekem.
*Határozott, ellentmondást nem tűrő hangnemben mondom és meg sem várom az esetleges választ vagy bocsánatkérést, máris terelem csodáltamat a tűzijátékra várók tömege felé. Menet közben hozzáhajolok, hogy más számára ne legyen hallható amit mondok.*
-Bocsáss meg, hogy elhanyagoltalak.

Minden a lehető legjobban ment, ahogy elterveztem. Sehol egy probléma, sehol egy elégedetlen vendég, ha meg elégedetlen nem érdekel. Mindent a lehető legjobbra terveztem, tehát nem érteném, ha valaki elém állna panaszkodni. Valószínű elküldeném melegebb éghajlatra is, de előtte feltörlöm vele az egyiptomi részleg padlóját, nagyon fényesre.
Annak persze eleinte nem örültem, hogy Azriel itt van, aztán meggyőztem magam, nem azért van itt mert tönkre akarja tenni az estélyt, hanem hogy engem lásson. Legalább alkalmam van beszélni vele. Amúgy is ő mondta, hogy keres, és megtette, én kereshettem volna úgysem találtam volna meg. Persze sárkányként lehet könnyebb lett volna, a szaglásom akkor sokkal jobb. De az meg lehetetlen dolog, több mint tíz méteres vagyok akkor, sokkal könnyebb lenne, ha mondjuk másfél méteres repülő gyík lennék.
- Drágám? Milyen régen nem hallottam már ezt a megnevezést. – viszonzom a mosolyát. Keményen akar játszani, ám legyen. Pont így kezdtük abban az angol táborban is. Fanyar viselkedésem ellenére is szóba állt velem, aztán megszöktem tőle. Most meg itt vagyunk, talán sikerül helyrehoznom amit elbaltáztam.
- Tőled esik a legjobban, sokan mondták, rólad tudom, hogy nem hazudsz. Szóval igen is sokat jelent számomra, hogy itt vagy még hívatlanul is. Gondolhattam volna, hogy ezt az esélyt nem fogod kihagyni, de nem figyeltem. Ami meg nem vall rám, viszont ki vagyok merülve egy kicsit. – vontam meg a vállam egy mosollyal.
- Most per pillanat? Igen, ma az vagyok, holnap..holnap fogalmam sincs, hogy fogok felébredni. De nem vagyok boldog. Csak elviselem a mindennapokat. Vannak persze örömteli pillanatok, mikor Serylda reggel rám fekszik és agyon szeretne nyomni, mert már éhes, de én még alszom. Vagy, ha sikerül megmentenem egy beteget a haláltól, akkor is érzek egy pillanatnyi boldogságot. De minden este egy párduccal alszom, mert elhagytalak. Szeretlek, melletted lennék igazán boldog, persze ez úgy hangzik, mint egy nyálas disney filmben, pedig így van. Te voltál az aki meglátott bennem valami jó dolgot a lelkem mélyén. – néztem rá könnyes szemekkel, viszont megtudtam állni, hogy ne történjen meg a baleset, itt és most nem sírhatok Niagarát, tönkre menne a sminkem, meg a hírnevemen is csorba esne.
- Menjünk, mindjárt kezdődik a tűzi játék, és igazán szép lesz. – érintem meg kedvesen a karját.

MET 2015

A termekben keringő emberek és lények nagy részének csupán egy őszinte vágya van ma este: jól érezni magát. Az ilyen bálok, partik, összejövetelek mind-mind erről szólnak, ez nyílt titok, teljesen mindegy, milyen köntösbe bújtatják őket. Kitana pedig tökéletes alapot szolgáltatott hozzá, nem is igen látok elégedetlenkedő arcokat, eltekintve az olyan kapzsi és irigy, ösztöneiket megzabolázni nem tudó - vagy nem akaró - személyektől, akiknek még mindig az kell, amit nem kaphatnak meg. Jelen esetben ez a dolog Aalyena, azaz Elizabeth Wallendorf.
Hosszú életem során túl sok tapasztalatom nem volt ebben. Természetesen birtokoltam már olyan vagyontárgyakat, készségeket, helyeket, eszközöket, amik irigységre és ellenszenvre adtak okot másoknak, de ez, hogy csupán azzal, hogy valaki engem tüntetett ki a figyelmével ennyi hitetlenkedő, majd elkapott sötét pillantással jutalmazzanak... Bizonyos szempontból új élmény, amire ma este nem számítottam.
De nem hibáztathatom őket. Aalyena bárkit zsákmányul ejt, aki óvatlanul belesétál a csapdájába, amit olyan gyönyörűen álcázott. Csak ebben a pillanatban tudatosul bennem, hogy ez az angyal mennyire veszélyes lehet... És átfut rajtam az enyhe önvád, hogy eddig ez miért kerülte el a figyelmem. Valószínűleg azért, mert nem volt alkalmam ilyen közelről megfigyelni. Habár meglehet, ha más esetben kerül sor egy ilyen jellegű játékra, talán még engem is földbe döngöl, holott önként mentem bele, és esélyem sem lett volna kikerülni a hálójából. Nyilvánvalóan nem zavarja, ha valaki alaposan megnézi magának, így én sem fordítom el a fejem, de én egészen mást vizsgálok rajta, és nem a bőre áttetszőségét, szeme zafírkékjét vagy telt ajkait, amivel olyan ingerlően susog, bár mindez nem kerüli el az én figyelmem sem. De nem. Én a "miért?" jeleit keresem. Szórakozásból teszi? Már eltervezte, hogy így fog viselkedni ma, vagy mindig ilyen? Mennyire mélyről ered a csábító, és milyen messzire hajlandó elmenni? És miért, miért csinálja ezt pontosan?
Olyan zökkenőmentesen játssza a szerepet, amit magára osztott, hogy legszívesebben most már csak hátradőlnék, és élvezném a műsorát, de mint kiderült, kellék lettem magam is. Ez pedig egy pillanat alatt sebet ejt az önérzetemen. Aprót és éleset, mint egy ártalmatlan kis papír vágása az ujjon, ami még csak nem is vérzik, amíg meg nem vizsgálod közelebbről. Márpedig én nem óhajtok ma vérezni senki kedvéért, így azonnal eltávolodom lélekben a személyeskedő gondolatoktól. Elvégre a miértre megkaptam a választ. Egy lélegzetvételnyi ideig legszívesebben gúnyosan felnevetnék, amiért csak egy pillanatra is átfutott a fejemen, hogy lehet bármi közöm nekem az egészhez. Nincs. A pénzemnek ellenben nagy szerep jut.
Halvány mosollyal elhúzódom, hogy ne essek túlzásba.
Így már érthető. És igaza van. Nem is mondhatna kevésbé kiábrándító dolgokat, mármint annak, aki szexuális vágytól túlfűtött vallomásokat vél kihallani az általa elsusogott szavakban, de minden mozdulata és gesztusa az ellenkezőjét sugározza.
Ismét ránézek, de ő most mintha tudomást sem venne rólam, pedig alig tudom megállni, hogy ne vessem össze a róla saját maga által kialakított képet, amit most mindenki lát azzal, amire és amiért készül. Kíváncsi leszek, a lények, akik mindkettőnket ismernek, mit látnak ki ebből az egészből.
- Miss Wallendorf, a tűzzel játszik - válaszolom mosolyogva félhangosan, nem adva egyértelmű választ arra, hogy belemegyek-e vagy sem.
Hirtelen egy bankár édesanyja ül le mellém kacarászva, másik oldalán öreg és kiábrándult, sznob férjével. Észrevétlenül összerándulok az idősődő és már erősen becsiccsentett nő hangjától, amit egyértelműen azért hallat, hogy a környezete rá figyeljen. Beleértve engem is. Semmi diszkréció nem szorult belé, és a módszerei sem olyan kifinomultak, mint Aalyenáé. Nem tehetek róla, automatikusan összemérem a két nőt, holott egyáltalán nem vehetők egy kalap alá, semmiféle szempontból. És ez a harsány, feltűnő és gátlástalan nő taszít. De ha arra gondolok, hogy Aalyena milyen fogásokkal fogja megfejni a kiéhezettnek nem feltétlenül mondható, de a csábításra fogékony emberek hímpéldányait, így kevés ellenérzésemet is levetkőzve hátradőlök a székemen, hogy Aalyena is lássa, ki ült le a másik oldalamra. Közben iszom egy kortyot, lazán végigjáratva a szemem a termen, mint aki szintén csak bámészkodik. Hagyom, hogy a környék férfijai azt higgyék, Aalyena még nem vett le a lábamról, és van esélyük nekik is, de nem vagyok otthon ebben a játékban. Ha tetszik, ha nem, hagynom kell, hogy Aalyena vezesse ezt a táncot.
Letéve a poharat aztán ugyanolyan halkan válaszolok neki, ahogy ő suttogta el nekem ördögi, de roppant elmés és... igen, hasznos tervét.
- Akkor ideje lenne feltölteni a többi széket - fordulok ismét felé, de össze kell szednem magam. Miközben hozzá beszélek, körbesandítok, mintha valami olyasmit mondanék, amit senki másnak nem szabadna hallania. Ami, nos, így is van. Utána azonban csak őt nézem, kerülve a szemeit, végjáratva azonban a tekintetem minden máson. - Tehát pontosan mit is kell tennem?
Furcsa érzés belemenni egy ilyen játszmába, holott az utóbbi száz évben lényegében ugyanezt tettem másokkal. Az orruk előtt dolgoztam, és azt hitték, tudják, mit látnak. Az én esetemben is a cél szentesítette az eszközt. És én is volt, sőt van, hogy élvezem az ilyen játékot. Más kérdés, hogy nekem más eszközeim vannak ehhez, és nem a külsőm. Most viszont, ilyen közel ülve Aalyenához, átérzem "áldozatai" fájdalmát és csalódását, pedig nem is tartozom közéjük. A balsejtelem azért átjár, elvégre tartozhatnék. Ha nem arra koncentrálok, amire ő, még a végén úgy is lesz. Ezért visszaás módon, ha hagynom kell, hogy azt tegyen, amit akar, hogy ne bukjak el ebben a hadjáratban.
- Te vezetsz - nézek ezúttal egyenesen a szemébe.

©

MET 2015

Fogsorvillantós, hófehér mosolyban részesítem.
- Ó, Mister, egy kastéllyal nagyon sok jót lehet kezdeni – pillantok rá félig lehunyt pilláim alól. Hiába a több, mint tíz centis sarok; minimálisan, de felfelé kell néznem, ha a szemébe szeretném fúrni tekintetemet. Igazándiból… Nem zavar. Enyhe felfelé nézésem szűzies bájakkal dobja fel a mosolyomban és mozdulataimban rejlő erotikát, összességében afrodiziákummá varázsolva engem.
Kitana beszéde szakít félre minket, majd kérdésem után elfogadom felajánlott karját. Pillantások kereszttüzében érünk a pódiumhoz, majd később az asztalokhoz. Egy szavas kis kérdésem láthatóan elgondoltatja, visszadobja a pöttyöst.
Tudatalattim reménykedve szurkol neki, hogy jöjjön rá. Hogy ne gondolkozzon, csak mondja ki a megérzését. Valamiért… Talán nem is lepődök meg azon, hogy nem így tesz. Egyik részem eszméletlenül csalódott, míg a másik csak egyszerűen, beletörődve fogadja el, hogy nincsen olyan élőlény, aki megértene. Talán át sem futott a fején. Talán… Talán csak szimplán nem ért meg.
Következő gondolatom érdekesre sikeredik: miért is kellene megértenie valakinek? Miért lenne nekem az jó? Eszembe jutnak Ellael szavai, és hogy előbb-utóbb tennem kell valamit próbálkozás címszó alatt. Talán ha… Ha most…
Mint derült égből villámcsapás, hessegetem el a gondolatot. Nem most. Majd.

Ültő helyünkben hajol hozzám közelebb, rezzenéstelen arccal nézek előre egész idő alatt. Végül egy hang és mozdulat nélküli lélegzetvétel nélkül, résnyire nyitott szájjal, halkan, de érthetően válaszolok.
- Vyvegar… - nevét édes aszúként ízlelgetem számban. – Ezek emberek, akiknek rengeteg pénzük van, de nem költik semmi jóra. Akik csak azért vannak itt, mert szeretik a felhajtást; mert elegük volt az asszonyból, és szeretnék az estét egy fiatalabb, szebb mellett bevégezni… - hangom elhalkul, lassan, egy nagymacska kecsességével fordulok felé.
Ajkaim finoman szét nyílnak, pár másodpercig csak nézek rá, gátlástalanul mérve végig egész arcát. Folytatom, de beszédemben semmi nyoma nonverbális viselkedésemnek:
- Ugyan fiatalabb nem vagyok, ezek a férfiak vakok. Ha elkezded… Ha látványosan írsz egy csekket valami kis összegről, én pedig látványosan örülök neki, sorra fogják egymást túllicitálni. – Tekintetemet nem veszem le róla, de hagyok pár másodpercet a gondolkodásra neki. – Az asztalunk végében, mögöttem három szék foglalt, de ezen kívül a közvetlen környezetünkben üresen ásítozik hét másik. – Nem nézek hátra, környezetemet már akkor memorizáltam, mikor beléptem a terembe. Akár elmehettek mosdóba a mögöttem lévő székek gazdái is, de a háttámlára terített smaragd zakó és a fekete boleró árulkodó jegy, ahogyan a tányér mellett hagyott meghívó is. Részletek.
- Most is minket figyelnek, de közben biztosra veszem, hogy már egymást is méregetik. Általad, a te segítségeddel váltam a becserkészni való vaddá, bennük pedig feléledt a vadászösztön. Most mindenki azt hiszi, aki figyel, hogy erotikától túlfűtött hangon suttogok mocskos dolgokat neked, holott nem. De elég ehhez pár nonverbális jel, és elhiszik. Akármit elhisznek.
Kihúzom magam, és visszafordulok az asztal felé. A hátérben megjelennek a pincérek az első fogással én pedig ugyan közel maradok Vyvegarhoz, már csak testem „súlypontjai” vannak közel hozzá. Természetesen nem a fizikában használatos súlypontra gondolok, hanem azokra, amelyek vonzzák a tekintetet. Amelyeken esztétikai hangsúly van, vagy mi. Nem tudom, a művészetben nem vagyok túl jártas. A hajam által nem takart vállam a sárkányhoz esik közelebb, ahogyan nyakam félig szabaddá váló oldala is. A felé eső kezem a másikhoz képest feltűnően nem láthatóan az asztal alatt van. Negatív hangsúly. Imádom az egészet!
- Ha segítesz elhitetni velük… Jótékonykodni fognak, saját önszántukból, olyan mértékben, ahogyan egyébként sosem tennék. – Újra rá emelem pillantásomat. – Benne vagy? – kérdezem fogsor-villantva. A Fekete Dög szolgálatra hívja Önt, Uram; és áll elő később az Ön igényeinek megfelelően.

AMet Gálán

Felmordulok, végeredményben nincsen jogom beleszólni, hogy a tündém hogyan éli az életét, nem formálhatok rá úgy jogot, mintha valóban az apja lennék. Nem, nem a lányom, és nem is kezelhetem feltétlenül úgy. Fogalmazzunk úgy, hogy ő a kegyencem. Lényegében igaza van, a barátság, szövetség még nem jogosít fel arra hogy méltassam a lepedő gyűrési idővonalát. Egyébként szándékosan nem gondolok ilyesmire, hiszen szívügyekben lényegesen tapasztaltabb, mint én, nem pirithatnék az orrára, hogy éppen kivel kavare, és miért.
- Azt majd én eldöntöm, hogy ki kap, és mit. – Rázom a fejemet rezingnált vállemeléssel, ahogyan én sem szólok bele a dolgaiba, kezd komolyan idegesítő lenni, ahogyan erőlteti ezt a Clarion dolgot. Mintha nem tudnám a saját életemet menedzselni. Értem én, hogy jót akar, ám két választás van, vagy zavarba jövök, vagy elküldöm az anyjába. Mármint az ótündét. Egyikkel sem járna jól, mert ha az első jön be, akkor következik belőle a második. Jobb a békesség, nem szeretne ő velem rosszban lenni. Eddig egész jól bírtam, pedig vagy száz éve merül fel ez a téma rendszertelen alkalmakkor, így igyekeztem elengedni a fülem mellett a megjegyzéseit. Különben is, örülhetne, hogy ha nincs senkim, akkor bármikor megtalál, ha szüksége van rám. Oly sok mindenben önző, kihasználhatná ezt is. Végül stratégiai hadviselést folytatva egyezem bele a táncba, hogy aztán a lelépését követően hívjam össze a védelmi kupaktanácsot. Myärn biztosan nehezményezi majd, hogy ebből is kimaradt, valahogy illene majd kárpótolni. Talán tudat alatt elterveztem ezt, ezért a kastély. Na igen, burzsuj vagyok, hogy kiengesztelésül százmilliós műemléket tolok az orra alá. A dolog szépséghibája, hogy az ajándék volt előbb, majd a sértés. Ezen már csak unott arccal tudok legyinteni, kit érdekel? Úgyis a sírig kötődik hozzám, ha meg nem, akkor már úgyis meszeltek az egész ügyünknek. Végül Talus felé a kérésemet adom elő, ami tulajdonképpen katonák között olyan parancs, amelynek nem mondhat ellent. Nem úgy, mint annak idején Clarion, akit magam mellé vettem volna, ám meggyőzött, hogy többek ügyét úgy szolgálja, ha marad Kononál. Nehéz szívvel, de látszólag derűsen fogadtam el az érvelését.
Látom, hogy kedélyesen cseverészik a lány csapattal, olykor felénk néznek, hiszen Ellael közeledik hozzám, mivel nem mozdultam Myärn után, hagytam, hogy büszkeségből faképnél hagyjon. Valamit sustorog Clarionéknak, cinkos a mosolya, ám nem vagyok légelementál, hogy a levegő foszlányait úgy alakítsam magam felé terelgetve, hogy a szavak megtalálják a fülemet. Így bevárom az arkangyalt, és elfogadom a kéznyújtását.
- Lassan neki kéne esnem a sülteknek Alex, Layla mintha olvasna a gondolataimban a menüt illetően. Jut eszembe, Biancának örültem volna, ha alkalmazhatom időlegesen, ám kibújt a feladat alól. Helyt adtam a tiltakozásának, ám tudd, roppant csalódott vagyok, hogy ennyire lázad. Vezetem fel a dolgot, amit egy komoly, többszáz éves felsővezető mondana, ám a végén lássanak csodát, elnevetem magamat. Ellael az egyik legjobb barátom (ha nem a legjobb), így magától értetődik, hogy olykor húzom az agyát, vele megtehetem. Mindazonáltal, amit mondtam, bír jelentőségtartalommal.
- Ne is törődj vele Mr. Montgomery. Csak a januári találkozóra készülj, szeretném, ha ismét te lennél a szóvivő. A témákat majd megbeszéljük. Egyébként jól szórakozol a hölgykoszorúban? – Egyértelmű, hogy a minden évben megrendezendő atlantiszi évértékelő összejövetelre gondoltam, ahol az első négy-öt kör teljes, több száz fős állománya részt vesz, néha még egy-két hatodik, vagy hetedik körös rendtagnak is megtisztelő meghívót küldünk. Az utolsó pár évben Ellael volt a „műsorvezető”, a hangulat kiváló volt így, ezért ragaszkodom hozzá. Karizmatikus, mégis egy poéngyáros, ami nekem logikusan nem menne.
- Most meg kell tennem valamit Vittoriának, ami alól sajnos nem tudok kibújni. Jössze vissza te is? – Várom be őt, vagy ha másfelé menne, akkor búcsút intek. Átszelem a távolságot az angyalok asztalához, morózus pillantást vetve a drága „kislányomra”, majd Clarionra pillantok. Látszik, hogy nem állok a helyzet magaslatán, mégis kőkemény vagyok, mint a megfagyott rágógumi.
- Bianca, megtisztelnél egy tánccal? – Nem nyújtom a kezemet, hiszen ha elutasít, akkor még kelletlenebb lenne a dolog, hogy ott a levegőben marad. Akkor csak sarkon fordulok, és leülök egy sarokba, legalább elvégeztem amit az ótönde kizsarolt. Ha meg az angyal igent mond... no arra még nem készültem fel.

♫ Don’t try so hard ♫ ✣ Aktuális viselet ✣ ©

Rivaldafényben

Nem fogom hagyni, hogy Ellael bármilyen módon kibújjon az ajándékom alól. Már annyi jót kaptam tőle, most nem a pénz a lényeg, hanem a gesztus. Hiszen lényegében a tőle kapott pénzből veszek neki autót, de ez nem is lehetne másképpen, ha együtt dolgozunk. Mint amikor a gyermek a szülői zsebpénzből vesz meglepetést. Magától értetődik. Ám angyali főnököm mintha ebben a tekintetben szerénykedne, nem igazán értékelné a kedvességemet, mármint úgy értve, hogy tudom, hogy a nyilvánosság felé azért nem vihetjük túlzásba a kedvességet, a gyengédséget, hiszem apám helyett apám, és nem kéne, hogy bárki is komolyabb részrehajlással vádolná, főleg, hogy Clarionnal szinte félárvák vagyunk, amióta apa egész egyszerűen megszűnt létezni a külvilág felé. Nem halt meg, csak... bonyolult. Éppen váltjuk egymást, mert mire visszatér Kono-val, addigra csak csipegetni tudok a vacsorából, mert máris felkér valaki, számomra ismeretlen. Ember, az egyértelmű, hiszen azok közül, akik itt vannak, mindenki ismer mindenkit, Kitana ebben is profi háziasszony, nem hozott senkit olyan helyzetbe, hogy picit is feszélyező legyen. Igazi csapatépítő, amiben másokkal is ismerkedhetünk. Mint most éppen a magas és vállas bátor próbálkozómmal. Kedves, és udvarias mosollyal csevegem vele, magától értetődő módon tartózkodóan lekezelve a bókjait, nincsen szükségem rájuk, még ha minden nőnek jól esik ha dícsérik. Eszembe sem jut, hogy Ellaelnek rosszul eshet, hogy igent mondtam, azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat. Bruce egyébként egy High Tech cég vezetője, és a hosszú sörényétől eltekintve kellemes társaság, de most semmi több. Megköszönöm a táncot, majd visszaindulok az asztalunkhoz, ahol alig a kedvenceim ültek, ám Ellaellel megint váltjuk egymást. Részemről nem szándékos, de az egy táncon felül alig voltunk együtt. Baj van? Vagy csak ismerkedni indul?
Lehuppanok a testvérem mellé, hogy végre egy kicsit tudjunk is beszélgetni. Természetesen csak mint távoli kolleganők, lényegében mind Mr. Alexander alkalmazásában állunk az asztalnál. Az más kérdés, hogy Clarion az ikertestvérem, viszont azt a külvilágnak, a körön kívül nem kell tudnia.
- Bianca, végre van egy kis időnk beszélgetni. Régen láttalak, olyan elfoglalt vagy, én csak nézek, hogy mennyi energiád van. Hogy bírod? Mondjuk én beszélek, lassan már a macskát is Mr. Alexandernek hívom, ha éjszaka kiengedem vadászni. – Szinte már csak aludni járok haza, annyit vagyok bent. Mindez nem fontos, a lényeg, hogy egy kicsit magáról beszéljen. Nem sokkal később csatlakozik be az ótünde, akit valóban főleg Eldorien oldalán láthatunk. Távoli ismerős, ám a szimpátiám felé töretlen. Mondjuk én mindenkit kedvelek, aki az ügyünkért harcol.
- Micsoda gáláns ajándék. Ülj csak le Vittoria. – Iszom bele az eperboromba, naná, hogy ez a kedvencem, édesszájú vagyok messzemenően. Az invitálásra hamiskás mosollyal az Eldoriennek kezet rázó Ellaelre meredek, halkan még el is nevetem magam, na nem azért, hogy magamra vonjam bárki figyelmét. – Miért is ne? Ám a férfiak tekintetében neked kell döntened, ha te leszel a házigazda. – Adok kitérő választ, holott magamban nagyon is támogatom a pasimentes kikapcsolódást. Végtére is Ellael okkal küldd el magától, és ez az ok nem feltétlenül a munka. Akkor ritkitsuk meg azokat a találkozásokat, így nem leszek a lába alatt, nem okozom csalódást. Mármint nem a munkámat illetően, sokkal inkább azért, hogy ne nézzenek furcsán ránk, hogy olyan sokat vagyunk együtt.
- Megkóstolod velünk Layla vacsorasorát? Nem kell visszamenned a helyedre, nyugodtan töltsd velünk az estét. – Ajánlom fel finom mosollyal, nem vagyok tartózkodó a más kasztok vezetőivel szemben. Ez nem talpnyalás, tudom, hogy a nő bármikor rendelkezhetne velem. Ám inkább szövetségesként, barátként tekintek rá, mintsem főnökre.

♫ If only ♫ ♥ RuhaJust a dream ♥

Jótékonykodás

Nem lep meg, hogy Jeremy végül nem veszi a fáradtságot, hogy lépést tegyen Kono irányába. Ő már csak ilyen, mindig is benne volt egy nagy adag félsz és igazából a mai napig sem tudom pontosan, hogy vajon csak azért, mert Kono erős vezető, mert a cég feje, a kórház igazgatója, vagy azért... amik vagyunk? A legjobb barátom, de mégis tudom, hogy azért ezt az egészet még mindig nem dolgozta fel igazán. Valahol persze ez érthető, talán én is hasonlóan nehezen kezelnék egy ehhez hasonló helyzetet. Ebbe születtem bele, tudom, hogy milyen lények élnek még a világban az embereken kívül, de aki nem tud erről az egészről semmit sem, aki azt hiszi az élete olyan, amilyen aztán mégis megkapja a hírt, hogy különleges lények élnek közöttünk... időbe telik, amíg teljesen feldolgozza, de azért én remélem, hogy sor fog kerülni erre is idővel.
Igyekszem a miatt sem aggodalmaskodni, hogy a Védelem képviselői egy asztalhoz ülnek össze egy időre. Biztosan csak alapvető óvintézkedés, hiszen sokan vannak most itt a mieink közül, bizonyára kell a fokozott védelem, hogy ne fulladjon ez az egész káoszba, hiszen csapda is lehetne, de minden rendben lesz. Eldorien körültekintő és mindig mindenre oda figyel, most is komoly és még véletlenül sem veszi ki a részét a pihenésből, vagy a szórakozásból, pedig biztos vagyok benne, hogy az ótünde az oldalán nagyon igyekszik ezt elérni. Az időnként elkapott lopott pillantásokat szimplán csak annak a számlájára írom fel, ami legutóbb történt. Nem fogom tovább adni a titkát, sem azt, hogy megsérült, hogy segítségre szorult és persze azt sem, amit elmondott nekem Ascarielről. Remélem, hogy tisztában van vele, hogy maradéktalanul bízhat bennem.
A vacsora igazán finom, nagyon ízletes, Kitana kitett magáért. Persze felmerült bennem, hogy csatlakozom hozzá legalább pár perc erejéig és megköszönöm neki ezt a sok munkát, de egyelőre elvetem az ötletet, hiszen jó néhányan megteszik ezt előttem, és úgy látom, hogy fontos beszélgetésben is van valakivel, az arca legalábbis ezt tükrözi. Ellael közben távozik, egy mosollyal biccentek neki. Én lassan eszem, még az utolsó falatoknál tartok, amikor a többség már jó ideje elkészült. Csak akkor pillantok fel, amikor az ismerős arc megjelenik mellettünk. Majdnem a falatot is sikerül félrenyelni, sejtelmem sincs, hogy mért jött. Nem azt mondom, hogy rosszban vagyok Myärnnal, igazából szimplán semleges a viszonyunk és ezért is lep meg a megjelenése, nem számítottam rá. Ő mindig is olyan valaki volt, akit egyszerűen csak irigyeltem a kiállása, a megjelenése, a magabiztos külseje miatt. Nem csoda, hogy Eldorien olyan sok időt tölt vele és olyan nagy figyelmet szentel neki. A lánya... így mondják, de a jó ég tudja, hogy ebből mennyi igaz, hiszen másféle pletykákat is hallottam már. A pletykákra ugyan nem adok, de ettől még egy cseppnyi féltékenységet képesek elültetni a szívemben. Hiába tudom, hogy nincs sem okom, se jogom effélét érezni.
- Csak bátran, szívesen látunk. - mosolyodom el a kezdeti kavargó gondolatok után és az utolsó falatokat is eltüntetem közben. Még sem illik beszélgetés közben is tovább falatozni, amikor már lassan tényleg mindenki készen van rajtam kívül. Meglepetten pillantok rá, amikor meghallom a szavait. Vajon miért? Mint említettem a viszony inkább semleges, talán Kono, vagy Hendiala az, akivel közelebbi viszonyt ápol? Erről sem tudtam, de ettől még efféle kérést nem illik visszautasítani és egyébként is miért tenném? - Nagyon kedves ötlet és természetesen szívesen csatlakozom. Bizonyára meseszép lehet az a kastély! - már csak a képek alapján és egyáltalán nem elhanyagolható szintű ajándék. Bár én magam annyira nem figyeltem a licitnél, hogy ki mit vásárolt meg. Csak arra az egyre, ami végül az enyém lesz, mert annak tudom, hogy hol lesz a legjobb helye. Ez is ajándék lesz, egy kedves fiúnak, aki... életben van, mert igazi kis harcos alkat és megérdemel egy ilyen utazást a szüleivel, ha már kemény küzdelem árán győzött le egy cseppet sem gyenge betegséget, vagy legalábbis a győzelemhez már igen közel van.

MET

Jól esik az érzés, amikor az embernek sikerül valakit megmosolyogtatnia. Ezzel én is így vagyok, bárki bármit gondoljon is rólam, az pedig, hogy éppen Meraxes komoly ábrázatán sikerült néhány izmot ellazítanom csupán egy őszinte állítással, aminek volt némi bókszerű beütése, hát engem dob fel a leginkább. Amit persze nem fogok kimutatni, nem vagyok öt éves kislány, aki minden lelkesedését szétkürtöli, inkább diszkréten somolygok továbbra is a pezsgőspoharam mögött elbújva. Mint valami alkesz. Vidámságomat sem a Giselle-lel kapcsolatos kissé kényelmetlen, furcsa érzéseim, sem Eldoren nagyúr morc parancsa és a gyülekezés nem tudja elrontani. Bár utóbbinak valószínűleg nem is volt ilyen célja a hívással, csupán a dolgát végzi, mint mindenki más, most már. Néha komolyan úgy érzem, kört tévesztettem, mert az egy dolog, hogy szeretek rosszfiúkat szétkapni, meg úgy egyáltalán, valami hasznosat is csinálni néha, de ez a katonás dolog sosem jött be igazán. Ellenben Meraxes, sőt Talus és Azriel is, meg a nők is figyelemmel követik a vezetőnk szavait, komolyak, tisztelettudóak. Csak engem zavar, hogy egy estélyen ránkszólnak, hogy figyeljünk a rendre ahelyett, hogy élveznénk az estét. Több mint száz évnyi szolgálat után is meglep ez a fajta borús paranoia, de végül is elszégyellem magam kissé, amiért figyelmetlen voltam és nyegle. Mint általában. De senki sem róhatná ezt fel nekem, ha ismernének. És persze kinek a hibája, hogy alig akad barátom nem csak a Védelem körében, de bárhol máshol is? Hát az enyém, természetesen.
Egy szó nélkül várom meg, amíg mindenki elmondja Eldoriennek, amit el szeretne, én csendben állok, arcomon a mosoly most csak maszk, amit a körülöttünk sétálók számára öltöttem fel. Ebben legalább profi vagyok; már annyi munkahelyem volt, annyiféle munkakörben, ami az adott célnak épp megfelelt, hogy lassan bármiféle embert el tudok játszani. Igaz, a pénzes és befolyásos üzletasszony vagy a népszerű playboy nyuszi még nem szerepel a listámon, így a jelenlegi szerepem még nekem is új egy kicsit, de majd belejövök, mint mindig. Minden egy mosollyal kezdődik.
Miután elbocsájtanak minket, egy ideig a szemem sarkából figyelem, Azriel és Kitana vajon kirobbantják-e a harmadik világháborút, mert egy kicsit bevallom, vágynék valami akcióra az aukciókon és krónikus nyálfolyást előidéző fogások felsorolásának hallatán kívül, de eltűnnek a szemem elől, mikor az asztalok felé veszik az irányt. Legszívesebben utánuk mennék, nem csak azért, hogy észrevétlenül leskelődjek, hanem azért is, mert igazán megkóstolnám már azt a rakás kaját. Meraxes kérdése azonban övön alul ér, és nem csak hogy elfelejtem a kajákat, de egyenesen tűhegynyire is szűkül a gyomrom.
Oké, balettoztam, mert akkoriban menő volt, mivel nem mindenkinek fekszik az a fajta tánc, csak a legjobbaknak. Bár nem voltam kiemelkedő. Na de a baletton kívül szerintem még soha nem táncoltam, így a pillanatnyi pániktól kitágult pupillákkal nézek rá, hogy ezt komolyan gondolta-e. Aztán mikor meglátom a mosolyt - igen, ez most igazi, őszinte mosoly, magam sem tudom, mitől vagyok ebben ennyire biztos -, akkor kifújom a levegőt. Végül is... Mi baj történhet? A mozgáskoordinációm és a ritmusérzékem rendben, és nem ez lesz az első alkalom, hogy valaki több percen át testközelben tart. Túl fogom élni.
Kitana közben bejelenti a tortát (itt azért megrándul a gyomrom), és tűzijátékot is, amit szintén imádok, de ezt csak amolyan háttérzajként fogom fel.
- Igen, James - nyújtom a kezem, és hagyom, hogy elvezessen. Végül is a vacsora várhat. Az első tánc az apámmal viszont nem.

©

Puccparádé

A szavaira egy félmosollyal bólintok. Igen, én is határozottan remélem, hogy mára már nyugalmunk lesz. Végül is innen már még egyszer nem tud elkésni, én pedig csak nem kavarodom semmi gondba. Azon kívül, hogy rosszul lépek és leszakad a szoknyám... más nem történhet. És mivel táncolni nem szándékozom, ha csak valaki nem támad be hátulról, hogy szándékosan lépjen rá az anyagra, akkor baj nem lehet. Persze a Talust érintő szavaira ellenkezni akarok elsőre, ez nem is kérdés, naná, hogy ez lenne az első reakcióm. Nem csoda, hogy szinte egy nagyobb levegővételt folyt belém, amikor feltartja az ujját, így bennem ragad a dolog.
- Jól van... fogjuk rá, hogy igazad van. Jól harcolt, de... attól még nem tetszett a túlzott magabiztossága. - a végén még fújok is egyet, ezzel részben beleegyezem, de érezheti, hogy határozottan nehezen teszem még. Mégis csak a becsületemről van szó, meg az erőmről, amit Talus majdhogynem sárba tiport a szavaival. Lehet, hogy erősebb és idősebb is nálam, de ezek szerint arról nem sok fogalma van, hogy hogyan kell kezelni egy másik embert, hogy esetleg a véleményével ne bántsa meg. Lehet, hogy a tudását tisztelem, talán tanulhatnék is tőle, ha félretenném valamelyest a fene nagy büszkeségemet, de ezt azért nem teszem meg könnyen. Az is nagy lépés, hogy elhoztam ide azt az inget és nem postán küldtem el neki. Kis lépések... nagyon kis lépések.
- Majd meglátjuk, vagy majd az esemény végén. Egyáltalán meddig maradunk? - szándékosan nem azt kérdezem, hogy meddig tart, mert nem hiszem, hogy egészen a végééig bírnám itt lélekjelenléttel. Komolyan a hely szép és az emberek is baromira kicsípték magukat, de hogy nem nekem való az efféle puccos közeg az is biztos. Csak azért vagyok itt, mert kellett a védelem Eldorien számára, legalábbis ha jól sejtem ilyesmi lehet az oka, hiszen még csak magas rangú ismerőseim sincsenek túlságosan nagy számmal. - És persze melózni jöttünk nem? - én legalábbis bőven benne látom ezt a dologban, főleg amikor Eldorien még oda is int minket magához, meg a többid védelmist. Sok itt a mitikus lény, ha innen nézzük, akkor teljesen logikus, hogy ide nagyobb védelem kell, mint általános esetben. Ha itt jönne valami támadás annak híre menne és a rendszer gyengeségét mutatná, ha nem tudnánk elég gyorsan és ütősen lerendezni. Erre azért oda kell figyelni, főleg azok alapján, amiket suttognak.
- Az jól hangzik, a szoknya nem az én világom. - ebben futni se nagyon lehet, bár az magassarkúban is nehéz, de ha mondjuk még a szoknyám anyaga el is akad út közben, na az aztán végképp frusztráló egy helyzet lenne. Persze remélem, hogy effélére nem lesz szükség. Eldorient aztán miután leültünk szépen végig hallgatom, csak az a kis susmorgás fér bele, amikor a főnöknek súgom oda a kis gondomat, miszerint nem igen ismerek mindenkit az asztal körül. Nem vagyok bennfentes és jó eséllyel az itteniek többsége felettem áll, sőt ha jól sejtem, akkor jóval felettem. Még azért egy röpke meghajlásféle érkezik Eldorien felé miután felálltunk, csak aztán pillantok társnőmre, hogy mi a terv. Kissé elhúzom a számat, amikor felveti ezt a kis púderezést. Tudom mi jön, körbefésüli a termet, na de miért pont most? Inkább az esemény végén akartam visszaadni azt az inget. Így a végén még valami kellemetlen bájcsevejbe is kellene bocsátkoznom, az pedig nem az én asztalom, mint tudjuk.
- Szóval simán egyedül hagysz... de foglalok helyet. - halk sóhajjal indulok meg végül az asztalok felé. Helyet keresek valahol Talus környékén, ha van hely, akkor közvetlenül mellette és ha lehetséges, akkor egy helyet még magam mellett foglalok pluszban, hiszen ha készen van a terem átvizsgálása, akkor majd Llyrl is oda ülhet le. Azért egy kis torokköszörülés előkészíti a terepet mielőtt a kezemet a székre csúsztatnám. - Szabad ez a hely? - az... csak a kezébe kellene nyomnom az inget és kész igaz? A választ azért megvárom, ennyi illendőség van bennem, csak aztán húzom ki a széket, hogy leüljek szépen, és már nyitom is a táskát, hogy meglepő módon egy jóval nagyobb ing kerüljön elő, mint amit reálisan a retikül rejthetne egyébként. Szépen vasalt darab és persze tiszta is, folt mentes. Na nem én súroltam ki belőle... remélem effélét nem feltételez. - Remélem, hogy megfelel. - oh igen a köszönés talán elmaradt és látszik rajtam, hogy nehezemre esett idejönni, de azért mégis csak megtettem. Nehéz eset vagyok, ez tény.

MET

..a woman is not written in braille..

- Remélem egy estére ennyi elég volt és a további részében már nem érnek bennünket ilyen jellegű... meglepetések, se. - ennyivel nyugtázom, részemről zárásképpen a beszélgetésünk ezen részét. Őszintén megvallva nem fogadnám rossz szájízzel, ha történne valami, ami az ízlésemhez csiszolja a rendezvényt, de ez nem jelenti azt, hogy akcióra vágynék, azt sem kívánom, hogy Ms. Hamilton több hónapnyi munkájába belepiszkítson egy szórakoztatóbb hiba... Csak legyen valami, ami lenyes a kimértségből egy kisebb szeletet. A telefon otthon hagyását egy könnyed legyintéssel intézem el, az engem akadályozó sorozatos történések után lakat leledzik a számon, mely azonnal mosolyba fordul a túlzó kifakadáson. Enyhén megdöntöm a fejemet és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, de a sóhajtást követően megszelidül a hevességén mosolygó görbület.
- Lépj túl rajta. Férfiak, büszkeségből azt mondanak, amit akarnak, ha igaz, ha nem, függetlenül beismerik-e vagy se. A segítségeddel könnyebb dolga volt, csak ez az egy számít. Ha nem lettél volna ott, ha egyedül kellett volna megbirkóznod vele... Spekulációk és hiába nevezed arrogánsnak, valamelyest szimpatizálsz vele. - tartom fel az ujjamat, mielőtt tiltakozásba kezdene. - Egy csipet tisztelettel beszéltél róla legutóbb. - leengedem a kezem és ismét összefonom, ügyelve ne bukjon át a mutatóba nálam lévő ital az üveg peremén. Nem az a célom, hogy célozgatásokkal az idegeire menjek és pontosan tudja ő is mennyit jelent az, ha már képes kevesebb ellenszenvvel beszélni. Igenis van mit értékelni benne, de mivel magától nem feltétlen tenné... ezt a pici terelgetést muszáj nekem eszközölni. Neki is könnyebb lenne a többi hím neműt kezelnie, ha már eggyel megbarátkozik. Tegyük fel megbarátkozik. A gondolatával. Legalábbis.
Legalábbis.
...ezt, pedig tökéletesen alátámasztja számomra a retikül megpaskolása, mialatt kezdetét veszi a gyülekező és egyre több pincér kezd el sürögni-forogni az asztalok körül. Emlékszem, hogy a gyorsan átfutott programtervben szerepelt a vacsora.
- A főétkezést követően át is tudod adni neki, hm? - nem sürgetem, hogy gazdát cseréljen az ing, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy sokáig el szeretné húzni azt a pillanatot, amíg lehetősége van azt mondani másra kellett koncentrálnia. - Protekcióval kerültünk be, nem a társadalomban betöltött rangunk miatt. - finoman emelkedik a vállam, mintha csak megrántanám. - Kíváncsi leszek a kollégáid közül kinek fog feltűnni, ha véletlenül ott szerepelsz az egyik fényképen... - már-már ravaszdiba vágja magát a mosolyom. Határozottan örülök neki most, hogy kérelmeztem annak idején a Sydney-be történő áthelyezésem és kicsi a valószínűsége annak, hogy felmerüljenek kérdések az ittlétemmel kapcsolatosan... mégis hogyan lenne magyarázható egy hétköznapi zsaru jelenléte, ráadásul civilben? Kapcsolatok, persze, de ha ennek tetejében ismerik is annyira az illetőt, hogy tudják ez nem az ő ízlésvilágát tükrözi...
- Legközelebb együtt választunk. - ártalmatlanul bököm meg a könyökömmel az övét, mintegy utolsó cinkos tettként a folyamatosan gyarapodó körhöz becsatlakozva. Következő alkalom...? New York, ő maga mondta sose lehet tudni mi történik ebben a városban és ugyancsak ezt erősíti meg Eldorien is a feladatra való emlékeztetésével. A rutinmunka némi felüdülést okoz, elvégre nagyobb otthonossággal mozoghatok általa, mint a magassarkúban a vendégek között lavírozva...
Fél szemem közben a beosztottamon is pihen, nem a viselkedését ellenőrizvén, tud ő, ha akar és miért akarna ő is elégedetlen pillantást bezsebelni a körünk vezetőjétől...? Nem, nevezzük kíváncsiságnak, szebben hangzik, mint a feljebb valói figyelemben történő kitüntetés, azért ennyire nem száraz ez. A kérdésére kis híján elciccentem magam, a vigyora ragadósan átköltözik az arcomra, visszafogottabb formát öltve ugyan, de tagadhatatlan, hogy honnan szalajtott.
- Orvosoljuk majd a problémát. - halkan súgom vissza, még azelőtt, hogy meglepettséget okozna a nyertesek bejelentése. Oh, a protekció... Tapsra emelem magam is a pillanatnyi megtorpanást követően a kezemet és mivel Eldorien nem toldja meg a már elmondottakat: Lyrn-re pillantva állok fel, elvégre dolgunk van. Nem oldalgunk messze, mert immár hivatalosan is kezdetét veszi az ötfogásos ceremónia... a kijárat felé tekintek, az ott lévő őröket próbálom összeszámolni.
- Én most elillanok bepúderezni az orromat... javaslom, hogy csatlakozz hozzá. - félreérthetetlenül bökök szembogaraimmal a hátramaradt angyal irányába. Első sorban az összeférhetőségük miatt tanácsolom.
- Tégy belátásod szerint két legyet akarsz-e ütni egy csapásra. - nem ígérek semmit mennyi ideig leszek távol, de mielőtt valóban kilépnék, hogy a mellékhelyiség felé orientáljam az utamat megjegyzem, hogy foglaljon egy helyet azért nekem is. Egyelőre nem látom jelét komoly figyelmet érdemlő zavarnak a tömegben, ahogy rajtuk legeltetem a szemeimet különösebb csoportosulások sem keltenek gyanút, de nem altatom ezzel az éberségemet.
Az említett helyiségbe érve türelmesen megvárom, míg mindegyik bent lévő távozik és csak azután szublimálok el. Pont időben. Pár másodperccel később már egy újabb, száját rúzsozni vágyó nő lép be, hogy a tükör előtt tetszelegjen. Elsőként a belső teret pásztázom át magasabb síkról, távolabbról, hogy ne csak egy-egy részletet, hanem az egészet láthassam, amiket ezek a kisebb egységek alkotnak és amennyiben nem találok szemet szúrót, a személyzeti rész lesz a következő állomás...

öltözék
©

Met

- Az már igaz.- somolygok megjegyzésén. Nem vagyok az a koktélozós fajta, én ilyen egyszerű fickó vagyok, a whiskyt is csak tisztán szeretem. Tényleg nem baj keverni jöttem ide, leginkább csak az vezérelt, hogy látni szeretném. Persze megtehettem volna ezt másként is, mondjuk napokkal ezelőtt egy randevún, ahol nincs körülöttünk pár száz puccos gúnyába öltözött idegen, és a Körök krémje. Megtehettem volna, de nem akartam, nem akartam neki ilyen egyszerűvé tenni a dolgokat. Ő megnehezítette az elmúlt jó néhány évtizedemet azzal, amit tett, és egy ilyenen nem lehet csak úgy, zokszó nélkül túllépni. Még a végén nem tanulna belőle, na és az én lelkemnek is könnyebb így, egy egészen kicsit. Mondjuk ez sokkal inkább az egóm simogatására használ inkább, mint bármi másra, de szeretem magam a saját kis tévképzeteimbe ringatni.
Bár mennyire hangzik is válasza dühödtnek, miközben bársonyos bőrén pihentetem kezeimet kénytelen vagyok elégedetten elmosolyodni. Szeretem, hogy ilyen nagy hatással vagyok rá.
- Nem tönkre tenni akarom az estédet, csak szerettem volna kicsit izgalmasabbá tenni.- suttogom fülébe továbbra is nyugodt, kimért hangnemben. Nem szép dolog, amit teszek, s rég látom előre, ha az elkövetkezendő években néhány fekete tollal gazdagodik a szárnyam, az Kitana miatt lesz. Képes a legrosszabbat és a legjobbat kihozni belőlem, de én ezt egy cseppet sem bánom. Nem bánok semmit, ami kettőnkkel kapcsolatos, talán csak azt, hogy hagytam őt ilyen hosszú ideig bujkálni.
- Menj, csak menj.- eresztem útjára fájó szívvel, mikor mindkettőnket elszólít a kötelesség. Én hamar letudhatom a kötelező körömet, szerencsére Eldorien elég egyenes fickó, nem rajong a felesleges körítésért, és ezt igazán becsülöm benne. Hamar magamra maradok, így kénytelen leszek valamivel elütni az időt. A hely rengetek féle szórakozási lehetőséget kínál, de egyik sem tűnik olyan kecsegtetőnek, mint a vágyott nő társasága.
Be kell vallanom egészen lenyűgöző, amit itt ma este sikerült összehozni. Persze, nem vagyok meglepve, mindig is tudtam, hogy meg van benne az, ami ahhoz kell, hogy sikeres, elismert és tiszteletre méltó tagja lehessen a közösségnek, aminek részét kívánja képezni. Csupán egy csipetnyi irigységet, keserűséget érzek azzal kapcsolatban, hogy ezt az összeszedettséget nem mellettem, az én oldalamon találta meg. Hamar tovaszáll a melankolikus hangulatom, mikor meghallom édes hangját.
- Értettem, Drágám.- mosolyodok el élesen, szórakozottan és követem őt az asztalához. Kihúzom neki a széket, mikor odaérünk. Lássa csak tudok én úriember módjára is viselkedni, ha nagyon szeretnék.
- Igazán kitettél magadért, bár gondolom ezt nem most hallod ma először.- helyezkedek úgy a székemmel, hogy féloldalasan Kitana felé forduljak, nem foglalkozva azzal, hogy így a másik oldalamon ülőnek a hátamat mutatom.
- Most boldog vagy?- kérdezem úgy, hogy hangsúlyomból nehéz eldönteni ezt a ma estére értem, vagy úgy általánosan. Talán Kitanának sikerült megtalálnia önmagát, és nem is tudom, elképzelhető, hogy nincs rám úgy szüksége, mint ahogy nekem ő rá. Ez igazán kellemetlen felismerés lenne a számomra, de mindig jobban szerettem tisztán látni.

Met gála

Tánc

*Bár fáj a szívem, de rá kell bólintsak Hendiala szavaira melyekkel az enyémeket értelmezi. Kono és köztem valóban barátság van, olyan amilyenre az emberek közül egy sem gondolna, meg sem becsülnék, így meg sem érdemlik. Nem véletlen, hogy csupán az ő világukban terjed az az állítás amit sajnos komolyan is vesznek, hogy férfi és nő között nem létezik igazt barátság. Jómagam nem értem miért van ez így, de minden bizonnyal másképp éljük az életünket mint ők hiszen végtelen lehet éveink száma, nem rohanunk sehova, nem kell hetven-nyolcvan évbe belesűríteni minden élményt. Konora soha nem gondoltam úgy mint egy olyan nőre aki mindenáron meghódítandó, ő csodaszép, nekem kedves, szórakoztató és ezen kívül minden más értékét ismerem, de mindezt megbecsülöm és nem degradálom le a barátságunkat holmi szeszélyes, könnyű kalanddá. Mélyebb érzelmek dúlnak köztünk, biztosabb lábakon állnak mint a Mount Everest, még ha vonzódnék is hozzá mint nőhöz, akkor sem kockáztatnám a barátságunkat. Hendiala azonban egészen más, ő úgy él a szívemben mint egy ritka kincs amiből csupán egyetlen egy létezik a világon. S újból bejön az óvatosságom és a megbecsülésem a képbe, nem szabad továbbgondolnom semmit ennél a pontnál, sem a halandók világában sem a mi világunkban, mert annak katasztrofális következményei lennének. Az elsődleges szempont Hendialát megvédeni mindenféle támadástól mellyel szembe kellene néznie ha hírbe hoznák velem.
Az általa elnyert vagyis megvásárolt autó nekem ajándékozása is egy olyan momentum aminek következményei lehetnek, de hálás köszönettel elteszem a kulcsot és elviszem Konot egy táncra, ahelyett, hogy itt a bál kellős közepén utasítanám vissza a kis angyalomat. Azzal több kárt tennék mint jót, a bál után valószínűleg elnyerem azt a kegyet, hogy hazafuvarozhassam, ráérek megvárni míg kettesben leszünk, hogy elmagyarázzam neki miért nem fogadhatom el az ajándékát. Mindkettőnk szíve meg fog szakadni belé, de ezek azok a dolgok melyeket meg kell tennünk azért, hogy továbbra is mellettem maradhasson és ne veszítse el mások tiszteletét és megbecsülését melyet oly nagy munka árán ért el.
Konot viszem táncba, sikeresen átvészelem a ruhája lábam közeli hullámzását és megfogadom, legközelebb körültekintőbben vásárolok ilyen ajándékot. Jeremyről ejtek néhány szót, aki a táncunk közben is minket nét, jobbára Kono-t engem csak rosszul palástolt irigységgel szemlél mindaddig míg észre nem veszi, hogy én is gyakran pillantok rá. Csupán kíváncsi vagyok mit érezhet Kono iránt és mindazt le is olvashatom az arcáról, szóval amint visszavezetem a barátomat az asztalunkhoz, jelzésértékűen "szemezek" Clarion kísérőjével más számára inkább úgy nézhetek ki mint akinek tikkel a szeme. Ám a Kitana által bejelentett vacsora véget vet mindennemű próbálkozásomnak, így a felkérés még várathat magára. Nem úgy másnak. Csodálkozva mézek a magas férfira aki veszi a bátorságot, hogy felkérje Hendialát, nagyot nyelek, hogy meg se szólaljak. Gondolatban még a számat is beharapom, csak fesztelenül mosolygok az ártatlan angyalra akit éppen most szöktetnek meg előlem. Érdekes fordulat, pont úgy érzem magam most mint pár perccel korábban Jeremy és nagyon nem jó érzés. Kettőnk között azonban van egy lényeges különbség, míg előtte szabad az út, én kénytelen vagyok átengedni imádottamat más karjaiba véglegesen, hacsak nem akarom, hogy a sárba tiporják, de előbb dőlnék az általam megidézett angyali kardomba semmint ilyesmire vetemedjek. Az étvágyam is elmegy, olyan vagyok most mint egy sértett szerelmes tini, meg sem várom, hogy Hendiala visszatérjen, és Myärn asztalunkhoz érkezését is elmulasztom. Még azelőtt állok fel, hogy ő odaérne.*
-Megbocsátotok? Van néhány kötelező köröm.
*Vetek sorban mindenkire egy mosolyt, megigazítom a zakóm ujjait és a kézelőgombjaimat, majd határozott lépésekkel elindulok Eldorien felé. Nem akarom látni, hogy Hendiala mennyire élvezi a táncot más karjában, most először nem akarom látni a mosolyát és csillogó szemeit, inkább belevetem magam a munkába, tervbe veszem, hogy Eldorien után megkeresek néhány befolyásos embert, hagyom, hogy a kijelölt és a szigorú ellenőrzésen átesett csekély számú fotós hivatalos képeket készítsen rólam a társaságukban. Végül lerendezem a számlámat amit a licitálás alatt jelentősen megnöveltem és leadom a címemet, hogy oda küldjék. Ez a terv, hogy mi fog megvalósulni belőle az még a jövő titka. Egyelőre a falat támasztó elementálhoz lépek oda, a kezemet nyújtom ahogy ebben a világban szokás és nem hazudtolom meg a rólam alkotott véleményét, elvégre a nyilvánosság előtt vagyunk, és én vagyok az első kör reklámarca, Eldorien szerint világ bohóca. Sokkal jobb ez most mint Hendialát nézni.*
-Nicolas Trammel! Örülök, hogy látlak. Hogy telnek a perceid?
*Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy egyrészt nem szórakozni jött, másrészt akkor is a pokolban érezné magát ha nem hivatalosan lenne jelen. A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy a bálon mindent rendben talált és úgy is tart. nem tudtam nem észrevenni, hogy kiket gyűjtött nem rég maga köré, nagyon reméltem, hogy csupán egy kötelező jellegű eligazítás volt és nem utasítás a megerősített védelemre, mert ha mégis ez történt volna, már kapom is az angyalomat és Kono-t s már itt sem vagyok.*

Tárgy: Re: Metropolitan Művészeti Múzeum

» Természettudományi Múzeum
» Börtön-múzeum
» Egyiptomi múzeum
» Louvre múzeum
» Abdín-palota és múzeum